Illyés Bálint: A Fölső-Kiskunság a XVI–XVII. sz.-ban. Földvári Antal Naplója. Tasnádi Székelyék családi iratai - Bács-Kiskun megyei levéltári füzetek 7. (Kecskemét, 1992)

Földvári Antal Naplója

A csendet és szendergést egy csengő szó váltotta fel majdnem Cinkota alatt, s e szó a kocsi hátulsó részéből jött, s hozzám volt intézve. Megszólalt a csinos, szép formájú, pirospozsgás kun menyecske, mondva: „Ifjú uram, nem adná el azt az arany gyűrűt? Felelém: „Dehogy nem! — hisz ott helyben is megvehette volna!" Még a két torony előtt voltunk, midőn egy akasztófáravaló, de amellet élelmes bakancsos katona jött hozzánk, s begöngyölt papirosból mutat egy aranygyűrűt. „Atyafiak, — szól hozzánk, — maguk még ma kimennek Pestből, és az írás se tud erről az aranygyűrűről, én ezt úgy csentem, kivallom, mégpedig egy pajtásomtól, aki a kapitányunktól lopta. Testvérek közt is megér 60 ft-ot; hanem tudják mit? maguknak 50 ft-ért, vegyék meg, odaadom." Szerettük volna mindhárman, mert szép nagy pecsétnyomó gyűrű volt. Én minthogy leggyengébben éreztem magam pénz dolgában, mert csak 90 vít-tal [ti. váltó forinttal — IB.] voltam elbocsátva, első voltam, ki a vételtől elállottam. A menyecske azzal mentette magát, hogy földet vásároltak, s néki okvetetlen szüksége van az eladott tojás árára. Pista barátomnak pedig — nem akarvána kaputja [ti. felöltője — I. B.l bélésibe varrt pénzit Debrecenig kifejteni -, semmi áron se kellett. Míg így tanakodtunk, s egymást a vételre nógattuk, hátunk megett terem egy még furfangosabb s százezerszerte akasztófáravalóbb bakancsos. Nem is köszönve kérdi: „No pajtás, hát túl adtál-e már?" s ezen szók után kézibe veszi, és zsebre teszi, majd ismét előmutatja, kört formáltatván velünk, hogy senki ne láthassa, és hogy nagyobb vágyat gerjeszthessen bennünk. Végre így szól: „Vegyék meg, ifjú uraink, tudom, míg élnek, teremt uccse, mindig emlegetnek, — (és beteljesedett) -, ez mindig pénz, eladhatják, ha ráunnak, nagy nyereséggel. Vagy tán azért vonakodnak megvenni, hogy nem jó arany? Elvezetném az aranyműveshez, de éppen raportra kell mennünk, azonban maguk meg, látom, indulóban vannak. No, csak hogy vásárt csinálhassunk, által adom 40 ft-ért Ezért se kell? Még egyet szólok: itt van 20 ft-ért, de már ennél az apámnak sem adom alább." — Menni akar, hármat lép, visszafordul, előttem megáll s ezt mondja: „Ifjú uramat szerencséssé akarom tenni, azt kérdem már most, még egyszer utoljára, hogy mennyit szán érte? —