Illyés Bálint: A Fölső-Kiskunság a XVI–XVII. sz.-ban. Földvári Antal Naplója. Tasnádi Székelyék családi iratai - Bács-Kiskun megyei levéltári füzetek 7. (Kecskemét, 1992)

A Fölső-Kiskunság a XVI-XVII. sz.-ban

A szerző szerint ilyesféle alaktani változatok kimutathatók az Ormánságban, Somogyban vagy a Közép—Dunántúlon. Száz szónak is egy a vége azonban: kell-e bizonyítanunk, hogy más baranyai bokorban nőtt az Alsó-Kiskunság népe? A mai irhabundát dugdosó turista nem föltétlen török, ha Isztambul felől érkezik a Meridián expresszel: hisz már Fülöp szálláson elárulja vaskos kiskun beszédmodora, sikeres bevásárlását kisérő hunyorgatása a nyitott ablakon keresztül. Nos a mi eredeti népünk puszta megjelenése, tartása, ugratásra mindig kész fondorlatos beszédmodora sejteti, hogy valamikor együtt futottak a tatár elől, s talán a XVII. sz.-ban szintén bandában, együtt vontak tetőt elrontott putrijaik fölé újra itthon. Vegyük elő a múltunkat híven idéző szentmiklósi Kun Lisztát a hajdani kiskunokról: „Kik lehettek azok, hogy, mint neveztettek, Nevök feljegyzése magokkal el vesztek." A Pentz-féle listában szereplő, közeli, szomszédos helyekről visszavándorlókat is nyugodtan vehetjük egykori menekülőknek, mint például a nemrég elhunyt Aczél Bertalan orgoványi kurátor uram feleségének családját, a kecskeméti Szombathyakat. A Liszta ajánlását: „Az hajdani Márnák tiszteld maradványát" fogadja meg, és tisztelje a szentmiklósi, mivel hajdan a Marok „igazgatták kormányát", a kecskemétiek, hisz ahogy írják 1686 februárjában: tőlük „kértünk fel költsön. . . 299 aranyakat, jó mértekűeket", a félegyháziak pedig külön hálásak lehetnek nekik a gimnázium megalapításáért. ÁLLATÁLLOMÁNY Fülöpszállás Szabadszállás Kun szentmiklós Kiskunlacháza Fölső-Kiskunság Ló 52 34 85 9 180 Csikó 12 24 31 — 67 Ökör 113 45 143 24 325 Tehén 120 72 228 32 452