Illyés Bálint: A Fölső-Kiskunság a XVI–XVII. sz.-ban. Földvári Antal Naplója. Tasnádi Székelyék családi iratai - Bács-Kiskun megyei levéltári füzetek 7. (Kecskemét, 1992)
Földvári Antal Naplója
November 18-19-20 szedtük a búzát a kollégium számára, esett csúnyán az eső, vert a hó egyre. 24-kén virradóra megfagyott erősen, úgyannyira, hogy a piacon hált szekerek kerekeit nem lehetett a térdig megfagyott sárból kiszedni, csak az oldalokat s tetejét szedték le az oláhok, és márciusban jöttek el kerekeikért, a városházánál ráismervén ki-ki a magáéra. December 25-kén Diószegen (Bihar m. — I. B.] voltam legátus. Innep másodnapján du. nagyon aprón elkezdett a hó esni, s lett jó szánút. 27-kén három szánkón egyik pincéből a másikba szánkáztunk; az egész napot és éjszakát nagy vigasság közt töltöttük, pedig rútul esett a hó. Ez volt a legutolsó és legvígabb legációm. Másnap, vagyis 28-kán elrepítettek a város négy lován Nagylétáig (Bihar m. — I. B.] December 29-kén reggel Letárol több társaimmal kiindultunk, de annyira esvén a hó, hogy két lépést előre látni lehetetlen volt. A zivatar a lovakat hátraverte, az utat hóval befújta, alig tudtunk visszamenni a rektoriális házhoz. Ha folytatjuk utunkat, annyi bizonyos, hogy kocsistól, lovastól az Isten hidege megvesz bennünket. 30-kán is még havazott, de már a szél nem dühöngött annyira. 10 órakor megindultunk, és nagy bajjal aznap hazavergődtünk. Mikorra éppen hazaértünk, a hó is megszűnt esni. 1830. január 4-kén a hideg Reaumur 19 szerint 14 gradusnyi volt. 26-27 a kutak befagytak, 16 foknyira emelkedett a hideg. Az ember szeme pillája összereagadt. Mindenfelé csak ősz hajat s pofaszőrt lehetett látni. Ácsorogni soká nem volt szabad, de nem is volt tanácsos. Február 15-kén osztatott el a rektoria, én Dömsödöt választottam el, ahová negyedmagammal, ti. Pór Bertalan fülöpszállási (Fölső-Kiskunság— I. B.], Fejes Károly foktői (Pest vm. — I. B.] rektortársaimmal és egy Szabadszállásra jövő kis tanítóval igen nagy 18. Az oskolai coetusban bentiakó tanulók élelmiszereket gyűjtöttek a gyülekezet termelő gazdáitól (kápsálás, suplicatio.). 19. Reaumur 80 fokra osztotta föl a hőmérő alap közét, s a 80. fokot vette föl a víz forráspontjának skáláján.