Illyés Bálint: A Fölső-Kiskunság a XVI–XVII. sz.-ban. Földvári Antal Naplója. Tasnádi Székelyék családi iratai - Bács-Kiskun megyei levéltári füzetek 7. (Kecskemét, 1992)
Földvári Antal Naplója
November 2-kán leesett a hó, félbe kellett hagyni a szüretet. Egy nap tartott csak, másnapra elolvadt, ismét folytattuk. Lett sok bor a temérdek szöllón. December első hetiben megérkeztek a rendes legátusok Felsőbányáról. A város régtől fogva küld két tanácsnokot, kik itt egy hétig szoktak mulatni. Ezalatt a borokat megkóstolták; megalkudták, és hazaszállíttatták. Az iskolai legátusoktól ezek annyiban különböznek, hogy jó 4 lovon járnak egy városi hajdú kíséretiben, aki azért van töltött fegyverrel ellátva,hogy a ládába zárt 20 ezer forint mellett őrködjön. Ilyenkor egész héten — sokszor tovább is 3-4 nappal — lakodalom van, folyik a különféle aszú szőlő bor, idősebb és ifjabb, amint az éve tartja. 1 500 akóig (1 akó = 54,30 liter — I. B.] kóstolkodtak most, és többet 10 ezer pengőnél itthagytak az ezen esztendőben vert tallérokból, melyek csak egy kézen fordultak még. Hogy szép gazdasága lehetett Mensárosnak, mutatja az, hogy a tiszta jövedelem évenként az 50 ezer pengőt meghaladta. Csak borban feküdt pincéjében 10-12 ezer forint. Holmi ezüst bolondság, mit részint a felsőbányaiaktól ajándékkép, részint az édesatyjától s nagy atyjától kapott az asszonyság, 3 nagy almárium tömve volt. Az ezüst kések, kanalak, sótartók, gyertyatartók s más asztali ékességek számtalanok voltak. Sok gróftól s baráttól lehetett volna annyit összeszedni. 1829. január 23-kán elindultunk atyafiakat látogatni, részint a viziteket visszaadni. 24-kén Szatmáron háltunk, 27-két Nagybányán töltöttük, hol az asszonyság nagybátyjának, Sarmasági Isván 98 éves öregnek emeletes háza volt, s maga több rézbányát miveltetett. 29-kén kimentünk Fonácra, az öregúr tartózkodási helyére. Ezenkívül még más két oláh falut is bírt itt éppen a szomszédságban. Február 1-sőn felkért, papolnék egyet az ebédlőben, mert 2 éve már, mióta nem volt Nagybányán, s templomba nem mehetett, helyben pedig csak oláh templom volt, s nem is volt az egész helységben 5-6 református magyarnál több, ezek is az udvarba tartozó cselédek. Kérését szívesen teljesítvén búcsúzáskor két kemény tallért nyomott kezembe a hófehér hajú, öles nagyságú, lábfájó, de vidor öreg.