Illyés Bálint: A Fölső-Kiskunság a XVI–XVII. sz.-ban. Földvári Antal Naplója. Tasnádi Székelyék családi iratai - Bács-Kiskun megyei levéltári füzetek 7. (Kecskemét, 1992)

Földvári Antal Naplója

de oszt ám cinkotai icce legyen!" Csakhamar ott termett két üveg borral, mindenikbe hozott, „Itt van — úgymond — a két messzely, azért hoztam két külön üvegben, hogy az ifjú urak is ihassanak." Mi azonban vizet kértünk hármunk részére. . . Ott termett egy két iccés kancsóval: ez is — úgymond — cinkotai icce. Félfertályt se időztünk, a bornak dupla árát mi fizettük ki, a kocsisunk pedig hamar bevágta. „Jó egíssíget, kocsmáros uram! Gyi te Ködmön" — ez volt a rudas ló neve — egyet vágott és suhintott ostorával, és mi a helységen kívül voltunk. Emberünknek széles kedve lett, dalolni kezdett, majd lovait kezdte előttünk dicsérni; igaz, hogy jó öt ló is volt. Feltetszett nekünk a túl a tiszai tájszó — „rudas, gyeplűs, ostorhegyes" -, amint emlegette. Ilyesmiről ismeretünk nem volt. A nyergest tudtuk, hogy bizonyosan az, amelyiken ül; a többiről szégyenlettünk tudakozódni. Éjjel-nappal egyformán mentünk, nem sok helyen eresztett ki etetni egész a Tiszáig. Ha helységet vagy várost értünk, a nevit kikiáltotta, péld. Cegléd, Abony, Szolnok; ezekben egy-egy kicsit étetett, részint hogy mi széjjelnézhessünk, de azért is, hogy a kialkudott icce borát megihassa. A Tiszán átkelvén egészen otthon érezte magát. Éjszakára a fegyverneki pusztára hajtott ellátván magát Szolnokon borral — egy három iccés kulacsot megtöltetvén -; megkért a felesége, hogy árvaganét szednénk. Még világossal tüzet gyújtott és kását lebbenccsel főzött, amiből bennünket is megkínált. És ugyancsak jólesett, miután Pesttől fogva főtt ételt nem láttunk. Vacsora után azzal mulattak bennünket, hogy ez az a híres puszta, hol Zöld Marcit felakasztották, és még mai napig is sok szegénylegény megfordul itt. Hanem ébren aludjunk, nem szeretnék, ha hír nélkül maradnánk. Mi ketten pedig egy cseppet se aludtunk részint, mert féltünk, mikor kivált láttuk, hogy fegyverkezik, a vasvelláját maga mellé fekteti, s nagy fennszóval ezeket mondja: „No, jöhetsz, már készen várlak; ha az apám jön is, beleszúrom!" Részint mert szabad ég alatt sohase háltunk, de meg fáztunk is — elfogyván éjfél felé tüzelő ganénk -, reggelre pedig hófehérré vált az egész puszta, oly rettenetes nagy dér lett. Estére Madarasra értünk. Behajtott udvarára, s leszállván nyeregből így szólt: „No Erzsók, kedves feleségem! még egyszer hazave-