Illyés Bálint: A Fölső-Kiskunság a XVI–XVII. sz.-ban. Földvári Antal Naplója. Tasnádi Székelyék családi iratai - Bács-Kiskun megyei levéltári füzetek 7. (Kecskemét, 1992)

Földvári Antal Naplója

magyar nadrágot, csizmát, dolmányt és kalpagot [ti. kucsmát — I. B.l viselt haláláig, sőt még halálos ágyán is ebben volt kinyújtóztat­va végső akaratja szerint. 1820. a retorikát, 1821. a poézist, 1822-ben a logikát v. Vet. [ti. vagy veteranus — I. B.] retorikát végeztem Nagy János és Szabó Gergely tanárok vezetése alatt. Az elsőnek semmit, mert nem is értett hozzá, az utolsóbbnak, ki több évekig külországokban — Né­met, Holland, Anglia, Helvetia — a Teleki fiúkkal Erős József ked­ves barátja társaságában tudósnak mi vélte ki magát, mindent kö­szönhetek. Áldásban marad éltem végéig jó emléke. Béke poraira! 1822. Végezvén Csurgón a humániórákat, elindultunk Kalmár István társammal s barátommal október 30-ik napján Debrecenbe. Atyja elkísért Pestig, hogy a nagy világba beavasson; két nap alatt hurcolt mint repülni készülő madár fiaihoz Pest utcáin, és neveze­tességeit mutogatta. Végre a Duna parton a görög kéttornyú temp­lommal szemben egy tojást áruló madárasi embert megfogadott szá­munkra, ki már lovait befogandó s hazafelé indulandó volt. Gyalog mentünk a ref. templomig, itt ütött a végóra, sírva búcsúztunk, s felülvén az ekhó alá a kocsis ülésbe (mert nyeregből hajtott a kocsi­sunk), elváltunk a bennünket 24 mérföldig 8 kísérő jó édesatyától. Nagy csend állott most már be, morfondíroztunk az én barátommal jártatván az eszünket; engem különösen az bántott, hogy körülbelül 48 mérföldre leszünk a szülői háztól, és ha bajom találna lenni, ki segít rajtam? ki ápol? ki pótolja a szüléi kezeket? Mert Csurgó csak 2 mérföldnyire esett Barnáshoz, ahol atyám lakott, és minden héten hallottam hírt szüléimről s testvéreimről. Az ábrándozást elszenderedés követte. Mi szunnyadozánk, mert Budán a Nap vendéglőbe lévén szállva egy csurduló cseppet se aludtunk a veszedelmes férgektől, a büdös bogaraktól — vagy polos­káktól —, amikről nekünk csak ismeretünk se volt, hogy oly vizikáta [ti. nagybélű — I. B.] szívó bogarak is legyenek a nagy világban. 8. 1 magyar mérföld = 8353,6 m.

Next

/
Thumbnails
Contents