Illyés Bálint: A Fölső-Kiskunság a XVI–XVII. sz.-ban. Földvári Antal Naplója. Tasnádi Székelyék családi iratai - Bács-Kiskun megyei levéltári füzetek 7. (Kecskemét, 1992)
Földvári Antal Naplója
gróf Festetics György által alapított — fehér posztóból fekete prémmel készült s bokáig érő hosszú tógát — melynek balfelől a szív tájékán veres cérnával írt betűkkel ezen szavak voltak kivarrva: TIME DEUM — REGEM HONORA [ti. Féld az Istent — tiszteld királyodat. — I. B.], s azt viselték. Én a deklinisták közé vétettem be. Nevezetes ez az év a nagy katonajárásról, amint ti. Olaszországból visszafalé jöttek, átkeltek a Dráván és Csurgón rendesen pihentek. Alig dobolt ki az egyik, már a másik bedobolt utána. A lakosságra nézve nem éppen kedves vendégek voltak, de mireánk, gyermekekre és különösen tanulókra igen, mert mindegyik török muzsikával köszöntött be, este pedig az ezredes szállásán egész óra hosszáig is mulattatott bennünket. Eleinte mohón kaptuk, végre rá is untunk. A Cserni Gyuri (ti. csernogorec = montenegrói — I. B.] regementje, mely szerbekből állott, nagyon is enyveskezűnek mutatkozott; egymást érte a rajtok való hegedülés: ki 25, ki 30 ütést kapott, amint ti. érdemessé tette magát. 1815. Ezt az évet Kutas nevű helységben, hová atyám ment Inkéről, töltöttem el taníttatási költség megkíméléséből. Azt ígérte nevezetesen a helybeli élhetetlen s amellet tudatlan mester, hogy szintúgy megtanítja nékem a konjugációt [ti. az igeragozást — I. B.] otthon, mintha Csurgón volnék, és egy évi költséget megnyerünk. Azonban ebből ugyan semmi sem lett más, minthogy elmaradtam a tanulótársaimtól, s egy évet tisztára elvesztettem. 1816. Ismét visszamentem Csurgóra, tanítóm volt Kováts János nevű. . . árva fiú, nagyon szegény sorsú, de jó igyekezetű, amellett annyira jó erkölcsű, hogy az ifjúság elnevezte Isten Kovácsának, mely nevét Debrecenben is megtartotta. Később pappá lett Pettenden (?), hol többnyire éjjel-nappal a templomban lakott, gyertyázott, örökös nőtlenségben élt, végre megőrült, s kevés idő múlva az Úr örök nygodalmat adott néki. 1817. Ez volt az a keserves emlékű, nyomorúságos év, amidőn semmi se termett. Éhen haltak az emberek, a tiszta búzának 60, a zabnak pedig 32 forint volt méreje. Nagyon érezte Somogy megye is az ínséget, de mégis nem oly nagy mértékben, mint Horvátország, ahol pénzire se kaphatott élelmiszert, Elevenen jut eszembe, hogy
