Illyés Bálint: A Fölső-Kiskunság a XVI–XVII. sz.-ban. Földvári Antal Naplója. Tasnádi Székelyék családi iratai - Bács-Kiskun megyei levéltári füzetek 7. (Kecskemét, 1992)
A Fölső-Kiskunság a XVI-XVII. sz.-ban
Úgy jóllakok én fordított kásávaa, Mint az geróf az tekenyősbékávaa." Ha pedig a mai olvasónak már elege van a kásából, azért halgassa még meg a néhai szentmiklósi Duzmath Imre asztalosmester meséjét, aki Galíciában esett hadifogságba, s vitték is egyenesen északra a Murmanszk-vasút építésére. Jártányi erejük alig volt a szokványos napi kásától. Mikor aztán hullani kezdett foguk, megszöktek, de bizony szívesen megették már a kását is, mikor elfogták őket az őrök egyhetes vánszorgás után. Nos talán elegünk van nekünk is a kásából, más illat csapja meg hát orrunkat a szúnyogfelhőben az esti félhomályban orrunkba csapódó sajátos, savanykás, folytóan csípős tőzegfüst kisérőjeként: a sülő új krumpli meg a piruló kukorica mennyei illata. Bimbózó hajdani emlékképek, melyek hattyúi képe a múlt ifjúság tündértaván fölmerül. „Hun sirok — hun nem azok" Móra Ferenc szegedi ihletésű telitatálata kisérti idézetünkben a régiséget kutatók csalfa szerencséjét, melynek leegyszerűsített póri változatát őrzi az itteni gyerekek hasonló ítélete: „Nem mindig papsajt!" Öreges lemondással halottai temetőjének kész festményeit a híres hódmezővásárhelyi mester, Tornyay János emlegette, és milyen meghökkenve olvastuk az újságban pár esztendeje, hogy felesége elfalaztatta férje képeit félve a háború pusztításától. Szerencséje hazai műtörténetünknek, hogy mégsem vesztek el Tornyay festményei, és mekkora öröm ért bennünket azzal, hogy szerencsénk volt a nagy szerencsétlenségben: a budai török defterek publikálásakor. Legtöbb értesülést onnan kaptunk,ahonnan a legnagyobb kár, pusztulás érte „Kedves kis Hazánkat. . ." a Kiskunságot. Módszertani szempontból igénytelenséggel, sőt esetleg anakronizmussal vádolhat bennünket az olvasó a XVT-XVII. sz.-i följegyzések, valamint a XVIII. sz.-i kiskunsági emlékiratok logikai párosításáért. Mentségünk lehet azonban, hogy helyi írásaink a XVIII.
