Illyés Bálint: A Fölső-Kiskunság a XVI–XVII. sz.-ban. Földvári Antal Naplója. Tasnádi Székelyék családi iratai - Bács-Kiskun megyei levéltári füzetek 7. (Kecskemét, 1992)
A Fölső-Kiskunság a XVI-XVII. sz.-ban
Nos, Nagy Sámuel uram pattogd hexameteres soraiból láthatjuk, milyen jól megtanította Debrecenben a kollégium deákjait időmértékes verselésre, de már senki se vegye készpénznek — esetleg példának — a hajdani kiskun főesperes rendíthetetlen királyhűségét, mert bizony egy fillért nem látott hazai szegénységünk a Jászkunság vételárából. Mária Terézia kesergő nagyapja, I. Lipót is megvigasztalódott, mikor rátehette kezét a vételárra. A hősi versezet merő maszlag: Györffy István meg Tálasi István szépen bebizonyítja, hogy a régi Magyarország legsötétebb panamáját takarja ez az aljas pénzügyi manipuláció. Miról volt itt szó? Arról, hogy az esztergomi érsek, Kollonich Lipót elnöklete alatt működő Bizottmány (Neoacquistica Commissio) megállapította, hogy a török uralom alól fölszabadított ország köteles kárpótolni őfelségét veszteségeiért. Tehát csak az kapja vissza birtokát, aki írásban igazolja jogosultságát, ha leteszi a hűségesküt, következésképpen mindenki nemessége, tehát jogos birtoklása igazolásának megújításáért „kilincselt az udvar"-nál. A több megyényi Jászkunság persze nem igazolhatta jóhiszemű birtoklását, hiszen sokat ért, tetejébe a két Kunság eretnek kálvinista volt. Mindezt gondosan följegyezte a négy fölső-kiskunsági településen az összeíró Pentz János Kristóf Ferenc, s így a budai kamarai adminisztrátor jelentést tehetett az udvarnak a kunpuszták hollétéről, mibenállásáról („worín eigentlich der Districtus Camporum Cumanorum bestehe"). Sarkalatos tévedése a közelgő országgyűlési választások előtt a fia megválasztásáért ravaszkodó Nagy Sámuelnek, mikor a Jászkunság örökös eladását hangsúlyozza, holott nem sokkal az eladás után a Jászkunság elzálogosításáról volt már szó. Mégis mi különbség van a kétféle jogügylet között? Ég és föld! Kezdjük az első változattal, s itt mindjárt tudnunk kell, hogy nem adhatja el országát, még országa egy részét sem a magyarok királya, mert esküt tesz koronázásakor az ország területi épségének megőrzésére, aztán meg szembe kell néznie a rendek tiltakozásával, mint ahogy bekövetkezett a pozsonyi diétán hamarosan. Nemességünk világosan látta, hogy ők következnek a jászkunok után. Akadt azonban egyéb bökkenő is. A későbbi királynői fondorlatokból szépen kiderül, hogy az udvar számított a jászkunok szabadságszeretetére,
