Illyés Bálint: A Fölső-Kiskunság a XVI–XVII. sz.-ban. Földvári Antal Naplója. Tasnádi Székelyék családi iratai - Bács-Kiskun megyei levéltári füzetek 7. (Kecskemét, 1992)

A Fölső-Kiskunság a XVI-XVII. sz.-ban

1559 18 9 2 — 29 1562 22 11 1 — 34 1580 22 2 1 1 26 1590 18 6 1 — 25 Névelemzési tanulságok Bizonyos merhittséget, a névadás élményi közvetlenségét őrzi a török összeíró, mikor szinte anyakönyvi rangra emeli a névjegyzéket azáltal, hogy megörökíti azokat a magyar neveket, melyeken a lakosság megkülönbözteti egymást. így a kiskunsági állattartás emlékét őrzi Lacházán Pásztor Pál, a szentmiklósi Pozsáros rét pontyait föltehetően Posár Gergel ritkította, Szabadszálláson pedig Csík Pál csíkászott. Továbbá alighanem szórakoztatott ugyanott a két Hegedűs, csak azt nem tudjuk, milyen zeneszerszámmal. Végül a szegény lacháziakon bizony megvette a török a hordóadót, melyről a balatoniaktól tudjuk: „Nem ér semmit olyan hordó, amék üres. . Azonban aligha tudott volna megélni a kilenc ottani Csaplár, még esetleg bögrecsárdából sem. (Itt látjuk, hogyan veszti el a név eredeti konkrét tartalmát.) Mondanunk se kell, mennyivel élénkebben működik a város esze népének megkülönböztetésekor. Csak úgy kapásból: 1546-ban Kecskeméten szorgoskodik Madarász Pál, Hollós István és Varjas Antal, 1559-ben Csepelen Dinnyés Filip, Szőlős Bálind, Szántó Benedek, Bacsó Antal (juhász), Dékán Orbán (harangozó), Mészáros Gáspár, Szabó Ferenc. Nos a Fölső-Kiskunságban Lacházán dolgozott Szabó Imre, Szabadszálláson pedig Szabó Antal, Kovács Balázs. Kereskedelem Ugyanúgy akadt kereskedő szintén: Fülöpszálláson Kalmár Gáspár, (Török jövevényszó mind a kalmár, mind pedig a tőzsér