Szabó Attila: Helytörténeti részletek a Kecskeméti Ferences Rendház háztörténetéből 1644-1950 - Bács-Kiskun megyei levéltári füzetek 6. (Kecskemét, 1992)

BEVEZETŐ

dókét. Ekkor az atyáknak itt még csak székházuk volt (elsó elöljárójuk Gyöngyösi János), a rendházi jogot 1694-ben biztosította a rendtartomány. A plébánia mellett a triviális (plébániai) iskola vezetését is átvették. (Egyébként a városban a középiskolai oktatást a piarista atyák szervezték meg 1715-ben.) A leányokat az u. n. harmadrendű ferences apácák tanították. A plébániát 1772-ig vezette a városban a rend, amelyhez akkor 16 atya, 6 egyházi és 5 világi testvér tartozott. Az egyházmegye hathatós segítségével megszervezték Kecskeméten újra a világi plébániát és megkezdték az új templom építését. (A templom elkészültéig a plébános a kegyesrendiek templomában működött.) 1772-ig a plébániai, utána pedig a szerzetesi templom működtetése mellett jelentós segítséget nyújtottak a helyi és a környékbeli települések (Alpár, Izsák, Kecske, Csongrád, Kiskunfélegyháza, Nagykőrös, Cegléd stb.) katolikus gyülekezeteinek. A távollévő, vagy beteg plébánost, káplánt helyettesítették, illetve ünnepek alkalmával segítettek a gyóntatásban, szentbeszédeket, miséket tartottak. Egyúttal lebonyolították az esedékes koldulást is. A ferencesek önfeláldozó, ugyanakkor zsarnoki lelki uralma a török-korban óriási szolgálatot tett az itteni magyarság megmaradásában. Ez a tevékenységük a XVIII. században már öncélúvá vált, állandó kicsinyes összetűzéseik voltak a reformátusokkal, az egyházmegyével, a katolikus tanáccsal, a kegyesrendiekkel. Ekkor már a katolikus nép sem állt melléjük a plébánia ügyében, bármennyire is hangoztatták. A város XVII-XVIII. századi történetében igen fontos szerepet játszó, de az 1950-es megszűnéséig is aktívan működő ferences rendház 1759-től vezette a háztörténet (História Domus) köteteit, amelyeket a Ferences Levéltár (Budapest, Mártírok u. 23.) őriz. A kor szokásának megfelelően 1895-ig latin nyelvűek a feljegyzések, 1895-1905 közt vegyesen latin és magyar nyelven, a későbbiekben pedig kizárólag magyar nyelven vezették őket. A latin nyelvű szöveg általában egyszerű, leíró, tényrögzítő jellegű, „sermo rusticus", de a bevezetésekben, vagy a fontosnak tartott események bemutatásánál több helyen elegáns klasszikus stílust használtak a nótárius atyák, akik közül a legtöbben szerényen a nevüket nem közölték. (Az első