Szabó Attila: Helytörténeti részletek a Kecskeméti Ferences Rendház háztörténetéből 1644-1950 - Bács-Kiskun megyei levéltári füzetek 6. (Kecskemét, 1992)
SZÖVEGRÉSZLETEK A HISTORIA DOMUSBÓL - III. A kolduló ferencesek kolostorának működése (1772-1820)
templomgondnok fogja kifizetni, biztosítólevél szerint,. A harangok súlya 15 mázsa és 90 font. 15-én azt a harangot Vácra szállították felszentelésre és ahol a szállítóval megállapodtak abban, hogy a felszentelés után haladéktalanul Kecskemétre viszi 8 forint összegért. Eközben pedig elkészült a templomunk főkapuja előtti fal a kerítésen belül, ahová a mondott harangot egyből rá lehet helyezni, innen a kerítés falára lehet tenni, aztán a toronyba, ahonnan az ott lévő plébániai harangokat elviszik. (A harangot öntötte Brumer János, Goss Mihály Budán). 44 A sütő- és mosóház — ami egészen eddig a rendháznak dolgozott, de nem a rendházhoz, hanem a kecskeméti plébániához tartozott—javítása szükségessé vált. Ezért a katolikus tanácsból az arra méltó személyek egyenként megvizsgálták, majd azt ajánlották, hogy az előbb említett ház maradjon a rendház használatában. Szeptember 13-án őkegyelmessége gróf Migazzi Kristóf bíboros hercegprímás bécsi érsek és váci püspöki helytartó ebédre megérkezett. Vele volt a segédpüspöke, méltóságos és főtisztelendő Szalbeck Károly úr, valamint a főtisztelendő kanonok urak közül Bodonyi, Lafcsák és még mások. Megérkezett az egész egyházmegye papsága, akik részére a szállást megfelelő helyen biztosíották, a főméltóságú főpap szállása Szekeres András úr akkori másodbíró házában volt, ahol a ház előtt két oszlopot állítottak, azokra vörös színű lámpákat tettek, hogy az éjszakában világítsanak. A méltóságos segédpüspök úr részére a kovács Deron József úr biztosított szállást a házában. A kanonok és a plébános urakat más házakban helyezték el. Sőt a mi rendházunk is több plébánosnak, valamint a főtisztelendő érsek úr felszerelésének adott elhelyezést és ellátást. Végül őkegyelmessége ebédre nem érkezett meg, ugyanis megebédelt Cegléden. A Nagykőrösi úton kecskeméti fegyveres lovasok és a mezőváros előkelői várták. Végül este megkondult a város összes harangja, amikor már több plébános úr nálunk az ebédhez letelepedett. így tehát az összes maradékot az asztalon hagyva mi szerzetesek kereszttel, a világi 44. Más kézírással készült mondat.