Szabó Attila: Helytörténeti részletek a Kecskeméti Ferences Rendház háztörténetéből 1644-1950 - Bács-Kiskun megyei levéltári füzetek 6. (Kecskemét, 1992)

SZÖVEGRÉSZLETEK A HISTORIA DOMUSBÓL - II. A katolikus plébánia irányítása (1644-1772)

Szeptember 13-án az étkezőteremben új, Pestről hozott kályhát állítottak fel, amihez a jobb fűtés miatt vaslemez is tartozott. 1772 Minthogy a katekista iskolákból bőséges jövedelem származik, a hanyagok és az iskolakerülők megfélemlítésére a templom jelentős költségen egyházi börtönt, dologházat épített deszkákbői, ahová bezárják az említett és egyéb egyházi bűnösöket, akiket nekünk feljelentenek. A főtisztelendő rendházunk költségén új órát állítottak fel, hoz­zá oszlopot — a kálvinista bíró úr neheztelésére — amit a katolikus tanácsnokaink három év alatt sem tudtak elkészítetni. Július 14-én Kecskemétre érkezett az ide vezényelt Caramelli ezred, amely a seregeknél szokásos időnél egy hónappal tovább maradt. Ehhez tartozik az, hogy egyszer a lőgyakorlaton egy kato­nának két ujját átlőtték. Hasonlóképpen szerencsétlenség történt végül táborveréskor, amikor nagyméltóságú Losics tábornok úr szál­lásának tűzhelyén a korom meggyulladt, de a tüzet végül szerencsé­sen eloltották a táborból visszatérő katonák. Ez a tűz után három másik tűz (hogy elmondjuk majd) három különböző helyen egymás után keletkezett véletlenül, de mindegyiket szerencsésen eloltották. Szeptember 27-én körülbelül fél tizenegy órakor összeültek a városházán, ahol jelen voltak: Salbeck, Erdélyi, valamint a vármegyei urak, az uradalom meg­bízottjai és a katolikus tanács. Ezen az ülésen főtisztelendő Erdélyi József urat kinevezték kecskeméti plébánosnak és főesper esnek. Az ebéd elköltésével a főtisztelendők és az urak egyenként elutasították a félegyháziaknak azt a kérelmét, hogy főtisztelendő Erdélyi József maradjon még náluk. A méltóságos segédpüspök úr a fent említett küldött urakkal és tanácsnokokkal döntött az építendő templom és plébánia helyéről. Végül—különböző huzavonák után — a legalkal­masabbnak látszott a Szentháromság szobornál lévő hely, amelyet elfogadtak és a főtisztelendő plébános úr lakása helyéül kijelölték Deron úr gabonakereskedő és egy bizonyos Nitrai csizmadia házát. Mivel Deron úr a házát nem akarta elhagyni, csak egy bizonyos

Next

/
Thumbnails
Contents