Szabó Attila: Helytörténeti részletek a Kecskeméti Ferences Rendház háztörténetéből 1644-1950 - Bács-Kiskun megyei levéltári füzetek 6. (Kecskemét, 1992)

SZÖVEGRÉSZLETEK A HISTORIA DOMUSBÓL - II. A katolikus plébánia irányítása (1644-1772)

minden rendház és székház koldulási területét — a saját érsekségén belül—meghatározta. így a kecskeméti rendháznak az első pontban a következőket jelölte: maga Kalocsa székváros és a következő falvak: Kisharta (Kis Harta), Akasztó, Kiskőrös (Kis Kőrös) és Kecel (Keczel). Ezen felül még meghatározta kegyesen: Elsőként azt, hogy a határvonalakat — a koldulás elvesztése terhe mellett — minden egyházi személy tartsa be. Másodszor, hogy a szerzetes atyák írást vigyenek magukkal és mutassák be a főtisztelendő plébános uraknak, nemkülönben készíteni kell szentbeszédet a küldetéshez. Harmadszor, hogy a szentségeket ne szolgálják ki a plébános urak jóváhagyása nélkül. Ugyanebben az évben május utolsó napján a kolostorhoz hozták Szent Miklós ereklyéit, szalaggal átkötött ovális üvegben, hű leírása a levéltárban található. Ugyancsak ebben az 1734. évben a kegyelmes püspök úr adott ki kegyes rendeletet arról, hogy a szentségek bemutatása a népnek szombatokon, vasárnapokon és ünnepnapokon úgy legyen, hogy a Szent Ferenc és a Szűz Mária Rendje a körmeneteket a kerítésen belül vezesse. Látható a rendelet a levéltárban. 1738- ban nagyságos főtisztelendő Mocsári Bernát atya teológiai tanár Qett a házfőnök). Ezen év augusztus hónapjának elején, amikor Szegeden már hatalmas méretekben terjedt a fertőző pestis, a bölcsészeti iskolát a kolostorból Fülekre helyezték át. 1739- től nagyságos főtisztelendő Olasz Rémig atya kormányzott három évig. Ebben az évben (1739-ben) a pestis már az előzőeken kívül máshol is dühöngve, április 24-én Kecskemétre is elérkezett, ragályt hintve úgy, hogy attól az emlékezetes naptól a következő év február 29-i ebben a városban négyezer ember halt meg benne. Oly sokan kapták meg a betegséget, hogy a felállított kórház nem tudta befogadni őket. Az emberek közül számosan így összevissza szétszórtan otthon feküdtek, sokan minden vigasztalás nélkül haltak meg. A halálnak ebben a siralmas árnyékában pestises volt a város minden szöglete, a mi rendünkből és a szigorú Szalvatóriánus tartományból öt ferences pap volt, akik vállalták a haldoklók lelkének gondozását, így a nagyságos főtisztelendő Borechki Zsigmond atya