Szabó Attila: Helytörténeti részletek a Kecskeméti Ferences Rendház háztörténetéből 1644-1950 - Bács-Kiskun megyei levéltári füzetek 6. (Kecskemét, 1992)
SZÖVEGRÉSZLETEK A HISTORIA DOMUSBÓL - V. Karitatív munka a háborúk és a forradalmak korában (1914-1950)
homlok menekültek. Az állomás teli volt lőszerszállító vonatokkal, a támadás következtében tűz keletkezett, házfőnök atya, miután meggyóntatta a támadást visszaverő huszárok sebesültjeit, ellátogatott a Jó Pásztor zárdába utánanézni, hogyan vannak, akkor vette észre a tüzet és sikerült azt a nővérek és növendékek segítségével lokalizálni, — ellenkező esetben felrobbant volna a fél város. Néhány tank hátrahagyásával az oroszok visszavonultak. A városházáról is mindenki elment, úgy hogy Házfőnök atya volt kénytelen egy polgárőrséget szervezni és azzal a rendet fenntartani. Öt nap után a Főispán, a polgármester és néhány tisztviselő visszajött, de ez csak előkészítése volt Kecskemét legszörnyűbb napjainak, a totális kiürítésnek... Október 23 este rendelte el az új kormány, miután Horthy Miklós fegyverletételre vonatkozó rádiószózatát visszautasították, 86 a város teljes kiürítését. Hiába tiltakoztunk, hiába járt a főispán Bpesten, mindenkinek 24 óra alatt el kellett hagynia a várost, — még szerencse, hogy a város északnyugati tanyavilága, a Dunafbldvár-Lajosmizsei utak közti rész nem tartozott a kiürítés alá, — ide húzódott a város nagy része. A többiek hol kocsin, hol gyalogszerrel nekiindultak a bizonytalan útnak, — mondván néhány nap múlva úgyis visszajövünk. Lelkiismeretlenül terjesztették az új csodafegyverről szóló hírt és azért kellett kiüríteni Kecskemétet. Sajnos a nép vakon hitt benne. Az apátplébánossal az élen a világi papság, — kivéve dr. Bakos Kálmán káplánt, a piaristák, az angolkisasszonyok közül négyen — kórházi, szegénygondozó apácák mind elmentek. Ketten maradtunk P.(áter) Konstantinnel a városban, no meg az öreg Gervár testvér... A csendőrség házról-házra járt és puskatussal kergette el az embereket. Bajor csendőr alezredes jóakarattal elnézte, hogy mi nem távoztunk el, mert kijelentettük míg tíz lélek lesz a városban, addig mi sem távozunk. És ez jó is volt, a tehetetlen öregeket, betegeket itthagyták, ezek egymás után óvóhelyünkre jöttek, vagy idehozatták magukat, úgy hogy egyhamar megtelt nemcsak a légópince, — hanem az egész 85. Október 25-én volt Horthy Miklós rádiószózata.
