Szabó Attila: Helytörténeti részletek a Kecskeméti Ferences Rendház háztörténetéből 1644-1950 - Bács-Kiskun megyei levéltári füzetek 6. (Kecskemét, 1992)

SZÖVEGRÉSZLETEK A HISTORIA DOMUSBÓL - IV. Saját tulajdonú birtok kiépítése (1821-1913)

Március. A levegő hőmérséklete nagyon megváltozott, mert a kellemes tavaszi idő elmúlt és a hónap végén hideg lett, valamint gyakran havazott. Június 24-én túz ütött ki a Máriavárosban. 1844 Február 6-án a három és még ennél is több éven át, a rendház udvarán felgyülemlett (mintegy 110 kocsi) trágyát a rendház balló­szögi szőlőjébe vitték a kecskemétiek, ami a rendháznak 110 váltó­forintjába került. Néhány lakos szívességből végezte ezt a munkát. A trágya kiszállításával jobb lett a rendház szőlője. Március 11-én vásárolt facsemetéket ültetett a rendház szőlőjé­ben Mundér Mihály. A különleges körtefák csaknem mind megered­tek. 1845 Augusztus: A templom előtti térig húzódó elhanyagolt árkot felújították. A rendháznál mintegy két ölet téglával kiraktak. Október 20-án befejeződött a szüret a ballószögi szőlőnkben, ahol 13 cseber must termett. Az erdőnkben akáccsemetéket ültettek és kivittek tíz kocsi trágyát a szőlőbe. 1846 A rendház ballószögi szőlőjében 22 cseber must termett. Egyéb­ként Kecskeméten közepes mennyiségű és jó minőségű termés lett, amelyből a szegény nép adott nekünk. 1852" Október 20-án kezdődött a szüret a rendház szőlőjében, ahol ebben az évben 65 cseber must termett. 1853 Április 26-án lehetett megkezdeni a nyitást a ballószögi szőlő­ben, ugyanis 2-3 hétig folyton esett az őszies és télies eső. Szörnyű látványt mutatott a föld: a szőlővesszők vízben álltak. A szép szilva­fák úgy néztek ki mint fűzfák a Tiszánál és nem rügyeztek. A 74. 1848-1861 közt nem vezették a háztörténetet.

Next

/
Thumbnails
Contents