Szabó Attila: Helytörténeti részletek a Kecskeméti Ferences Rendház háztörténetéből 1644-1950 - Bács-Kiskun megyei levéltári füzetek 6. (Kecskemét, 1992)
SZÖVEGRÉSZLETEK A HISTORIA DOMUSBÓL - IV. Saját tulajdonú birtok kiépítése (1821-1913)
nos tanácsnok urakat. A zavargó és haragos nép egyik jelölt urat sem fogadta el, ezért felfüggesztették a tisztújítást. Feljegyzés. A szárazság miatt a termés kevés lett és ezért gabonából keveset kapott a rendház. Kukoricából, árpából és zabból sem sokat, szénából pedig semmit sem kaptunk. A szüret is gyenge volt. 1837 Március 27-én hajnal 2 órától déli 1 óráig bőségesen havazott. Április 9-én a tisztújítás miatt megjelent az alispán és más urak, valamint az összes (katolikus és nemkatolikus) tanácsnok. Katolikus tanácsnok: Ladányi Sándor nemes Csongrád vármegye táblabírája, hites ügyvéd; nemes Boldog Antal hites ügyvéd; Simonyi János tényleges bölcseleti és jogi doktor; nemes Drégeli István hites ügyvéd; nemes Gassits János hites ügyvéd; nemes Danits László hites ügyvéd; nemes Kováts István Csongrád vármegyei esküdt, hites ügyvéd és városi főügyész. A nemkatolikus tanácsnokok: nemes Ladányi János hites ügyvéd; nemes Szabó József Csongrád vármegyei táblabíró; nemes Kun János Csongrád vármegyei esküdt; Tot Antal; Dudás Péter; Nagy Sándor; nemes Vörös István vármegyei és városi ügyész. Minthogy eddig az 1820. évtől a tanács és a nép közt nézeteltérés volt és hogy ennek véget vessenek a tisztújítást ezen hónap 10-re tűzték ki, ahol Földvári György alispán elnöklete alatt megválasztották az új tanácsnokokat. Katolikus tanácsnok lett: Ferenczy László, aki egyben főbíró; nemes Diosy János hites ügyvéd, Gyömöry László, Demeter Gergely, Csernus Mihály, Eörhalmy (másként Hirhager) Antal molnár. Nemkatolikus tanácsnok: nemes Gyenes Mihály hites ügyvéd, előtte aljegyző; balásfalvi Kiss Mihály, Hajós József, Szél Márton, Muraközy János lett. Jegyzőnek Nagy Lajost, Halassy Sándort, Sereghy Józsefet választották, akik mindhárman nemes hites ügyvédek. Ügyész Szabó Antal és Tormássy Lajos lett. Május 12-re hideg és dér lett, ami az egész szőlőt nem, de a veteményeket és egyéb növényeket elpusztította. November 5-én tisztújítást tartottak a városházán Bat ta Sámuel főszolgabíró elnöklete alatt. Az április 8-án választott tanácsno-