Tóth Ágnes: Telepítések a Csonka Bács-Bodrog vármegyében 1945–1948 - Bács-Kiskun megyei levéltári füzetek 5. (Kecskemét, 1989 [!1990])

Bács-Bodrog vármegye 1944 őszétől 1945 decemberéig

listán, mint szabókkal, korcsmárosokkal, kötélverőkkel és sertésalkuszokkal. Meg kell említenünk még a közszolgálatban foglalkoztatottakat, akik száma elsősorban Baján /4475 fő/, Bácsalmáson /320 fő/ és Jánoshalmán /216 fő/ jelentősebb. Természetes is ez, hisz közigazgatási központokról volt szó, ahol a különböző hivatalok feladatainak ellátása miatt volt szükség a közszolgálati alkalmazottakra. A többi községben a közszolgálatban foglalkoztatottak száma 2—3%—át tette ki a lakosság létszámának. A vármegye nemzetiségi összetétele igen sokrétű volt. A mai Bács-Kiskun Megye déli részén, most is több népcsoport, nemzetiség él együtt. Évszázadok óta magyarok, németek, bunyevácok, szerbek lakta vidék ez. 2 ez az együttélés nem volt mindig súrlódásoktól mentes. A nézeteltérések, sok esetben egyáltalán nem az egymás mellett élők, együtt dolgozók hibájából adódtak, hisz bármely népcsoporthoz tartozzék is az ember, azoknak a manipulációs törekvéseknek egyként kiszolgáltatott volt, amelyekkel mesterségesen igyekeztek szítani az ellentéteket, valamely ideológiai, vagy politikai cél elérése érdekében. Az elszenvedett, vélt vagy valós sérelmek, bántások — ezek tisztázása híján — évtizedekre meghatározták az együttélés minőségét. A múltat kutatók számára további nehézséget jelent, hogy az egyes ember, de egy nép vagy népcsoport esetében is a tudati tényezők vizsgálhatók és írhatók le a legkevésbé egzakt módon. A valóság megragadása számunkra is ezen a területen jelentette a legnagyobb gondot. A számokkal történő kifejezés korlátaival tisztában vagyunk, ugyanakkor kiindulásként nem mellőzhetők e bonyolult kapcsolatok, viszonyok vizsgálatánál sem. A Csonka Bács-Bodrog vármegyéhez tartozó községek közül csak Szeremle és Borota tekinthető tisztán magyarlakta falunak. De a lakosság összlétszámához viszonyítva Kisszálláson, Mélykúton és Jánoshalmán is elhanyagolható volt az ott élő nemzetiségek, nem magyar anyanyelvűek száma. Szerbek mindössze egy helyütt, Hercegszántón éltek nagyobb számban, ahol a lakossájj 9У.— a vallotta magát a háború előtt szerb anyanyelvűnek. A többi községben magyarok, németek, horvátok éltek együtt. Bács-Bodrog vármegyében horvátok alatt természetesen bunyevácok értendők, csak a hivatalos statisztikában használják az egységes elnevezést a két népcsoportra. Az egyes községek népességének összlétszámához viszonyítva Dávodon, Madarason, Bátmonostoron, Kelebián, Nagybaracskán, Tataházán és Tompán maradt 5% alatt a nem magyar anyanyelvűek aránya. A többi helység esetén táblázat segítségével tekinthetjük át a német s horvát anyanyelvűek számarányát a lakosság összlétszámához viszonyítva.