Holczer József: Bács-Kiskun megyei levéltári füzetek 4. (Kecskemét, 1989)

Iványosi-Szabó Tibor: A kecskeméti Gazdasági Egyesület létrehozása (1844-1852)

aszályos zónák kerültek rendkívül veszélyes helyzetbe. Kecskeméten is csaknem éhínség ütötte fel a fejét. A város nemcsak a gabonaeladást tiltotta meg termelöknek, hanem igen jelentős vásárlásokra is kényszerült, amit hitelben osztott ki a leginkább rászorulók között. A gazdasági nehézségek a mintagazdaságot is nehéz helyzetbe hozhatta. Sorsának beteljesedéset viszont a szabadságharc során, főként pedig az azt követő önkényuralom időszakában jelentkező terhek, a politikai és gazdasági bizonytalanság jelentette. Az üldöztetések, a városra települő katonaság ellátásával együttjáró csaknem kilátástalan gondok sorozata, a város további eladósodása, a tökehiány stb. nem kedvezett az alighogy kicsirázott részvénytársaságnak. Ennek tényleges működéséről ezekből az évekből nem maradt fenn adat. Életképességét, melyet békés időszakban minden bizonnyal fényesen igazolta volna, talán éppen az érzékeltetheti, hogy a legmostohább körülmenyek között is ügy tudott működni, hogy a városnál 800 pengő forintja halmozódott fel. 1852—ben mégis végleg megszűnt az első kecskeméti mintagazdaság. A vasútvonal építése során kisajátított földek értékének ellensúlyozása a régóta nagy pénzügyi gondokkal küzdő várost arra kényszeritette, hogy minden értékesíthető vagyonát mozgósítsa. Minden bizonnyal ez a szorult helyzet is hozzájárult ahhoz, hogy a város az 1844-ben felajánlott 50 hold földet a mintagazdaságtól visszavette és értékesi tette. Ballá János feljegyzésében a társulat feloszlatásáról is szól, melynek nyoma írott forrásainkban nem lelhető fel. Az viszont kétségtelen, hogy a gazdaság földjét 1852. áprilisában özvegy Fehér Jánosné vásárolta meg. 36 holdat 5888.- forintért, 15 holdat, mely a gazdaság jobb minőségű termőföldje lehetett 2490.- forintért. A magyar reformkor és a polgári forradalom annyi más kezdeményezésével és sikeresnek induló vállalkozásával együtt a kecskeméti Gazdasági Egyesület is az önkényuralom illetve a belőle eredő dekonjunktúra áldozata lett. A Duna—Tisza mentén csaknem törvényszerűvé vált, hogy csak többszöri nekifutás, ismételt újrakezdés utan gyökereznek meg az egészséges és életképes próbálkozások is. Ennek a mintagazdaságnak a villanásnyi léte így sem volt hiábavaló. Például szolgálhatott a későbbi szerencsésebb és tartósabb vállalkozásokhoz: Katona Zsigmond, majd Mathiasz János ország és világhírű növénynemesitő munkálkodása, Wéber Ede vállalkozása sikeréhez, bár ezek a kezdeményezések sem tudták feltámasztani annak egyik legjellegzetesebb sajátosságát: a széleskörű összefogást.