Hornyik János: A kecskeméti zsidók története - Bács-Kiskun megyei levéltári füzetek 2. (Gyula, 1988 [!1990])
Az izraeliták házszerzési viszonyaik Kecskeméten
4. Valamennyi közterhek viselésével egy házas gazda tartozik, milyenek a katonatartás, hetelés, útcsinálás, s más, a házbirással egybekötött terhek, mindazokat a folyamodók is in natura vi23 selni köteleztetnek; ha mindazáltal a városi Tanács vélek ez iránt alkudozásba bocsajtkozik, azokat a megnyerhetés esetére pénzzel is megválthatják. 5. A földesúri jusnak elismeréséül kötelesek lesznek a folyamodók a városnak, mint a földesúri jussok képviselőjének esztendőnkint a házi adón kivül két species császári aranyakat fizetni. Végre 6. A zálogos 30 esztendők lefolyásával, szabadságában álljon a városnak, mint a földesúri jussok képviselőjének, hogy ha a folyamodókkal, vagy azoknak örökösivel új zálogos kötésre lépni nem akarnak, a háztelket a rajta találandó épületekkel együtt az ehhez értő mesterek által, a hit alatt megbecsültetni, s az ekképpen megállapítandó egész beesár letétele mellett a házat folyamodóktul elvenni, akik azt a becsár felvételével minden vonakodás nélkül kibocsátani kötelesek lesznek. Időközben egyik testvér elhalván, Hellsinger Móricz 1836. é. Mártius 10-án kötött szerződést a fentebbi feltételek alatt. Hatodik speciális engedélyt nyertek Schweiger József és Salamon helybeni testvér izraelita kereskedők, 1839. é. Máj. 10-én ugyanazon feltételek alatt mint fentebb Hellsinger, mindazáltal azzal a különbséggel, hogy kettejüknek külön-külön egy-egy házvétel engedélyeztetett, és az általuk megveendő ház előre a városi Tanácsnak és Választó Közönségnek bejelentettni köteleztettek. Ez időközben több hatályos körülmények összemunkáltak arra, hogy a kecskeméti izraeliták házszerzési viszonyuk, a helyhatóság eddig gyakorlott irányától eltérittessék. Ide tartozik mindenekelőtt megemlíteni az 1840. é. országos törvényeket, melyek közül a 15-ik czikkelyben behozott váltótörvény, habár mellesleg is, nagy lökést adott az izraeliták vagyonosodásának, annál fogva kényelem tekintetében alig tiltható vágyat gerjesztett a házszerzésre, annyival inkább, mert a zsidókat érdeklő 29-ik törvény 5-ik §-a világosan azt rendelte, hogy "amennyiben az izraeliták polgári telkeknek szabad szerezhetése gyakorlatában lennének, az illy városokban ezen gyakorlat jövendőre nézve is megállapíttatik." - másrészről az akkori Pest megye Rendéinek túlbuz-