Hornyik János: A kecskeméti zsidók története - Bács-Kiskun megyei levéltári füzetek 2. (Gyula, 1988 [!1990])

Az izraeliták házszerzési viszonyaik Kecskeméten

161 járók pedig személyesen a városi tanács előtt megjelenvén, be­jelentették: hogy újonnan épitendó Synagógájuknak alapját leté­tetni szándékozván, azt kérték, hogy e nevezetes munkájukat a vá­rosi tanács jelenlétével tisztelné meg; minthogy azonban a váro­si lakosak között az ingatlanok szabad adásvétele akadályt nem szenved ugyan, de a kérvényzők mint türelmezettek itt ilyetén birtokot nem szerezhetnek, a jelenlevő elöljárók megkérdeztettek az iránt, vajon azon telken minemű joggal szándékoznak építkez­ni? E felhívásra előmutatták a már emiitett 1810. Márt. 14-i szerződést, minél fogva házat vettek 1800 forintokért, néhány na­pok előtt pedig azon háztelkének bővítésére egyik szomszédtól egy darab telket szinte örökösen vettek 300 forintokért, és igy a beépítendő telekhez 2100 fkért jutottak, de mivel a zsidók az országos törvény és a már szerte emiitett 1814. évi Április 29-én kelt városi tanácsi tilalom ellenére fundust a városban nem szerezhetnek, a városi tanács elhatározta, hogy a 2100 fo­20 rint scala szerint a zsidóközségnek visszafizettetvén, a fun­dus a város részére elfoglaltassék, mindazáltal a zsidó elöljá­rók a végett könyörögvén, hogy azon fundus évenként fizetendő bi­zonyos árenda mellett használatukba hagyassák meg, hogy azon ima­házat, oskolát, paplakot, s a vallás gyakorlására szükséges haj­lékot épithetvén, isteni tiszteletet gyakorolhassanak, a tulaj­donjog nem övék, hanem a városé legyen; e kérelemre tehát mindad­dig, mig a felállítandó épületek isteni tisztelet gyakorlására használtatnak,, azon két telket a városi tanács a zsidóközség használatában meghagyta, következő feltételek alatt: 1. A zsidóközség által a két fundusba beruházott és scala sze­rint reducált összeg tévén 843 f. 48 1/5 krt, az összeg ugyan vissza nem fizettetik, de jövőben előforduló esetre nyilván fel­jegyeztetik; úgy, hogy 2. Akármely esetben a zsidóközségnek jussa egyedül ezen beruhá­zott összeghez lehetvén, a fundusokban való tulajdoni jog egé­szen és teljesen a várost fogja illetni, é p p e n ú g y, mintha az i n­21 vestitioná1 is summát letette volna, mely soha többé kérdésbe nem vonható tulajdonjog elismeréséül. 22 3. Tartozik a zsidóközség a városnak évenkint öt species kör­möczi aranyakat fizetni, és ezen kötelesség alatt 4. Azon telken kezdett Synagógát elkészíttetheti s ott az is-

Next

/
Thumbnails
Contents