Kemény János: Baja thj. város 1944-1949. évi története a polgármesteri jelentések tükrében 1. - Forrásközlemények 12. (Kecskemét, 2015)
TANULMÁNY - Közoktatás
A törvényhatósági bizottsághoz intézett 1947. május 12-i polgármesteri jelentés a fentiekhez képest már némi változást jelez az állami részvételben. Az elmúlt két nehéz év legfőbb munkái a város iskoláinak olyan mértékű helyreállítása volt, hogy ott a tanítás ismét megkezdhető legyen. A vöröskereszttéri iskola kivételével minden iskola saját épületében működhet. Az állami kereskedelmi fiúiskola befejező munkáira a minisztérium 300 000 forintot biztosított, azokat az állam hamarosan megindítja. Történelmi visszatekintésében a polgármester kitért rá, hogy a második világháború alatt Baja város iskoláit igen nagymértékben vették igénybe katonai célokra. A háborús események következtében nemcsak az iskolák épületei, hanem a bútorzata és a felszerelése is súlyos károkat szenvedtek. A felszabadulás után az egyes iskolák nevelői a szülők segítségével és a város támogatásával, a maguk erejéből és munkájával igyekeztek használható állapotba hozni a tantermeket. A nevelők az iskolák épületeinek lefoglalása alatt magánlakásokban igyekeztek a tanítás folytonosságát biztosítani. A bajai tanítói és tanári karnak ezekben a súlyos időkben végzett áldozatos és odaadó munkája minden elismerést megérdemel. A város az elmúlt két év rendkívüli körülményei és súlyos gazdasági viszonyai mellett, szűk lehetőségek között is, mindent elkövetett az iskolák tatarozása, bebútorozása és felszerelése érdekében. Ennek köszönhetően 1945 szeptembere óta minden népiskola a saját épületében működik, és már csak csekély számban vannak olyan tantermek, amelyek a rongálódás miatt még nem használhatóak. Az általános iskola reformját Baján az illetékes hatóságok végrehajtották. 1945 tavaszán megoldást nyert a mátéháza-pusztai szegény sorsú tankötelesek beiskolázásának egy évtized óta húzódó kérdése is. A kultuszkormányzat nemzetiségi politikájának eredményeképpen a délszláv nemzetiségűek igényeinek kielégítésére a szen- tistváni városrészben délszláv tannyelvű állami iskola szervezésére került sor. Ez az iskola 1946 szeptembere óta működik. 90