Kemény János: Baja thj. város 1944-1949. évi története a polgármesteri jelentések tükrében 1. - Forrásközlemények 12. (Kecskemét, 2015)

Mellékletek

lépéséről konkrét adatok állnának rendelkezésemre. Éppen ezért felhívom Polgármester Urat, hogy [a] jövőben a gazdasági hely­zetről ennek figyelembevételével tegyen jelentést. III. Társadalmi helyzet. Az önkormányzatok mai pénzügyi helyzete mellett egyes társadalmi szervek feladata olyan akciók megszervezése, melyek alkalmasak a pillanatnyi nehézségek ki­küszöbölésére, és a társadalmi béke biztosítására. A társadalmi szervek ily irányú tevékenységét különös figyelemmel kívánom kísérni, és éppen ezért [az] ilyen társadalmi megmozdulásokról, és azok eredményéről minden egyes esetben részletes jelentést várok. IV. Igazgatási helyzet. Az önkormányzati szervek működése körül fennforgó esetleges zavarok azonnali kiküszöbölése a foko­zottabb ellenőrzés egyik feladata. E célból felhívom Polgármester Urat, hogy a jövőben a kéthetenkinti jelentés keretében jelentse a kiszabott rendbüntetéseket, a megindított fegyelmi eljárásokat, és azt a körülményt is, ha Polgármester Úr megállapítása szerint egyes alkalmazottak a rájuk bízott feladatok ellátására alkalmatlanok. V. A kormányprogram végrehajtása. A kormányrendeletek maradéktalan végrehajtására nagy súlyt helyezek. Amennyiben egyes rendelkezések végrehajtása nehézségekbe ütközik, a zavaró körülményekről részletes jelentést várok. A fenti adatok a dolog természetéből folyólag bizalmas ter­mészetűek, Épp ezért a jelentést sem kivonatosan, sem másolatban felügyeletre nem hivatott szervnek vagy közigazgatáson kívül álló tényezőnek rendelkezésére bocsátani nem lehet, mivel ilyen eljá­rás a hibák kiküszöbölésére szükséges intézkedések eredményes­ségét veszélyeztetné. Ezen rendelkezésem megszegése esetén, a szabálytalanul eljáró tisztviselő ellen fegyelmi eljárást indítok. Budapest, 1946. évi november hó 16-án A kiadmány hiteléül: Nádasi P. H. Rajk László s. k. irodavezető 569

Next

/
Thumbnails
Contents