Kemény János: Baja thj. város 1944-1949. évi története a polgármesteri jelentések tükrében 1. - Forrásközlemények 12. (Kecskemét, 2015)
TANULMÁNY - Politikai élet
Mindszenthy letartóztatása eddig demokráciaellenes megnyilvánulást nem váltott ki. A kulákság a legutóbbi sertéshúsár és zsírár leszállítása óta kisebb számban adja el hizlalt állatait, inkább saját célra vágják le azokat. Ennek a jelenségnek a polgármesteri hivatal jobban utána kívánt nézni, nehogy ez a helyzet feketézésre adjon lehetőséget. Az egyházi személyek részéről a városban demokráciaellenes megnyilvánulás 1948. december második felében történt. A Bácsalmási Nemzeti Bizottság felkérésére a Bajai Nemzeti Bizottság is egyhangúlag követelte Bagó István hittanár azonnali eltávolítását az állami kereskedelmi leány-középiskolából. Bagó István ugyanis néhány hónappal korábban Bácsalmáson demokráciaellenes kijelentéseket tett és a demokrácia ellen izgatott. A római katolikus miséken 1948. december 26-án a szószékről felolvasták a mezőgazdasági munka érdekében közhírré tenni kért ún. főispáni szöveget, és példaképül a legutóbb kitüntetett mezőgazdasági dolgozókat állították a többiek elé.81 A polgármester 1949. március 25-i jelentésében emlékezett meg Szakasits Árpád köztársasági elnök bajai látogatásáról. A köztársasági elnök 1949. február 12-én látogatott Bajára. Megtekintette a Rudnay-kiállítást, a festő-szabadakadémiát és a művésztelepet. Ezenkívül részt vett még a községi főjegyzők államosításával kapcsolatban, a vármegyeháza közgyűlési termében rendezett fogadalomtételi ünnepélyen is. Megelégedését fejezte ki a város élénk munkatempójáról és kilátásba helyezte egy állami üzem Bajára helyezését. A törvényhatósági bizottság, a pártok és az ifjúság közös ünnepélyen emlékezett meg Magyarország köztársasággá alakulásának hároméves évfordulójáról a városháza közgyűlési termében. A szovjet hadsereg fennállásának 31. évfordulója alkalmából a város 1949. február 27-én tartott ünnepélyen emlékezett meg. A március 15-i városi ünnepély is hatalmas tömegeket mozgatott meg. 81 MNL BKML XXI. 502. c Kig. ir. 14/94/1948. 47