Kemény János: Baja thj. város 1944-1949. évi története a polgármesteri jelentések tükrében 1. - Forrásközlemények 12. (Kecskemét, 2015)
DOKUMENTUMOK - A törvényhatósági bizottsághoz intézett polgármesteri jelentések
bútorainak, orvosi műszereinek és berendezésének pótlása is, úgy, hogy folyó évi január hó óta ezen intézmény minden tekintetben kielégítő feltételek mellett végezheti [a] munkáját. A szülésznői ellátás megjavítása érdekében a városnak szülésznői kerületekre való beosztása megtörtént, és ezáltal biztosítva van a város külterületeinek a belvárossal egyenlő szülésznői ellátottsága. És ezáltal az a visszás helyzet, amely szülésznői ellátás szempontjából a szegényebb néposztályok által lakott külterületek hátrányára az általában jobb módúak által lakott belvárossal szemben fennállt, megszűnt. A városi közkórház helyreállítási munkái a későbbi részletezés szerint fokozatosan haladtak, ennek következtében a múlt év júliusának végén rendelkezésre állott 464 ágy helyett, ez idő szerint már 600 ágy áll a közkórházban a gyógyítás szolgálatában. A hároméves terv keretében nyújtott állami hozzájárulás segítségével a kórház konyhaépületének kibővítési munkálatai folynak. Az egyik szárnyépület már befejezés előtt áll, és a másik szárny- épület építkezése is megindult. Az építkezés befejezése után az ágylétszám újabb kisebb mértékű emelkedése mellett a modern főző, mosodai, gyógyszertári, stb. berendezések lehetővé fogják tenni a kórház üzemének gazdaságosabbá tételét. A mentőszolgálat a VOME által beállított mentőautó segítségével állandóan növekvő forgalmat bonyolít le. Úgyhogy ez idő szerint a meglévő két mentőautó a szolgálat zökkenőmentes ellátására alig elegendő. A VOME államosítása valószínűleg lehetővé fogja tenni egy további mentőautónak a közeljövőben való beállítását. A Zöldkeresztes Egészségvédelmi Szolgálat tanácsadó-helyiségeinek végleges elhelyezése a közüzemi székházban ugyancsak megtörtént. Az új helyiségekben is állandóan igen nagy forgalmat bonyolít le a szolgálat. A tanácsadásokon havonta átlagban 700-800 egyén részesül orvosi ellátásban, és kb. ennyi havonta a védőnők által végzett családlátogatások száma is. A zöldkeresztes tanácsadó-helyiségek jelenlegi központi elhelyezése a közönség kényelmét szolgálja. Mártonszállás külterületi lakott helyen rövidesen szintén megindulhat az egészségvédelmi munka az ott 455