Kemény János: Baja thj. város 1944-1949. évi története a polgármesteri jelentések tükrében 1. - Forrásközlemények 12. (Kecskemét, 2015)

DOKUMENTUMOK - A törvényhatósági bizottsághoz intézett polgármesteri jelentések

szükséges anyagokat előállító üzemek még alig termelnek, más­részt a vasúti kocsi- és a hajótérhiány miatt az építőanyagok be­hozatala jóformán teljesen szünetel. A helyi gyáriparunk, ha nem is a régi kapacitással, de elég erőteljes ütemben dolgozik. A posztógyár, [a] szeszgyár, [a] bőr­gyár mellett most már a Pollák-féle bútorgyár is megkezdte [a] ter­melést, és így legalábbis nagyobb gyáraink már üzemben vannak. Városunkban jelenleg 1246 iparos és 689 kereskedő van, és így a város eddigi gazdasági jellege változatlan maradt, illetőleg a különböző foglalkozási ágak egyensúly[á]ban eltolódás nem kö­vetkezett be. Most, hogy jelentésem utolsó sora is elhangzott, magam is megállapítom és elismerem, hogy nem sok az, amit az újjáépítés terén elvégeznünk sikerült. Mégis azt hiszem, hogy most, [ha] visszatekintenek mindazok, akik segítségemre voltak, és bíztak bennem, kell, hogy meglássák az eredményeket. Köszönettel tar­tozom elsősorban a törvényhatósági bizottságnak azért, hogy munkámat mindig a legnagyobb megértéssel támogatta. Kérem, hogy a jövőben is ugyanilyen szellemben fogadják törekvésein­ket. Külön kérem itt a főispán urat, hogy mint eddig, a jövőben is legyen segítségünkre, különösen a most következő talán legne­hezebb 2-3 hónapban tegyen meg mindent, hogy a demokratikus felépítés és a város közönsége érdekében kifejtett munkánk, törést ne szenvedjen. Hálásan gondolok itt a pártok, a szakszervezetek, a demok­ratikus nők és az utcamegbízott szervezet odaadó közreműködé­sére is. Számtalan kezdeményezés és igen nagy értékű közérdekű tevékenység fűződik [a] nevükhöz, és ezért csak a legnagyobb elismeréssel szólhatok róluk. Hálásan köszönöm hivatali munkatársaimnak, továbbá ke­reskedő, iparos és munkás barátaimnak odaadó támogatásukat, akik újjáépítő munkámban közvetlenül is segítségemre voltak. Szívesen gondolok mindig azokra a közhivatalokra és intézmé­nyekre is, amelyekkel hivatali működésem alatt kapcsolatokat tartottam fenn, és ahol mindenkor a legnagyobb előzékenységgel segítségemre voltak, valahányszor a város érdekében eljártam. 387

Next

/
Thumbnails
Contents