Kemény János: Baja thj. város 1944-1949. évi története a polgármesteri jelentések tükrében 1. - Forrásközlemények 12. (Kecskemét, 2015)

DOKUMENTUMOK - A törvényhatósági bizottsághoz intézett polgármesteri jelentések

A fagúlák terveit a mérnöki hivatal vezetője készítette el, a gúlákat bajai ácsok építették, a vascsavarokat, szerelvényeket a gázgyárban és a bajai iparosoknál készíthettük el, az elektromos szerelési munkálatokat pedig a közművek személyzete végezte el. Büszkék lehetünk arra, hogy a Dunának ezt az egyedülálló kü­lönleges átfeszítését az utolsó szögig bajai munkások létesítették, és bár a munkák a rendkívüli napszámoshiány és a rossz időjárás miatt elhúzódtak, mégis sikerült az átfeszítést 1945. december 24- én délutánra befejezni, és karácsonyra jégtől, árvíztől függetlenül a régi biztos áram jött ismét városunkba. Megemlítem még a gázszolgáltatás kérdését is. A gázgyár szénhiány miatt múlt év március 19-én kénytelen volt leállni. A kemencék már akkor is siralmas állapotban voltak, úgyhogy a gyártás már nem volt gazdaságosnak mondható. Az új kemen­cét a közművek még 1941-ben megrendelték, de azt a gyár a há­ború miatt felépíteni nem tudta. A gázgyár leállása után a régi kemencéket azzal a bajai öreg iparossal hozattuk rendbe, aki an­nak idején a kemencék felépítésében segédkezett. Kijavítottuk a többi gyártási készüléket is, úgyhogy a gázszolgáltatásnak jelen­leg nem volna műszaki akadálya. Nagy nehézségbe ütközik el­lenben a gázgyártáshoz szükséges szén beszerzése. A gázgyári kemencék ugyanis külföldi szén használatára vannak tervezve, s a hazai szenek csakis friss állapotban volnának gázgyártásra va­lamennyire használhatók. Mivel a gázkemencéket állandóan fel­fűtött állapotban kell tartani, a gázgyártással csakis akkor lehet megindulni, ha elegendő széntartalékkal rendelkezünk, mert ma nem lehet [a] pótolhatatlan kemencéket annak a veszélynek ki­tenni, hogy a napról napra szükséges szénrakományok esetleges késése miatt azok tönkremenjenek. Ha azonban nagyobb széntar­talékot tartanánk, márpedig legalább 3 havi szükségletet kellene állandóan tartalékolnunk, úgy már friss szénről nem lehetne szó, így csakis a cseh-sziléziai szénszállítások megindulását kell saj­nos megvárnunk. Remény van arra, hogy a bányákkal a kormány kompenzációs szerződést tud majd létrehozni, és akkor mindent elkövetek majd, hogy gázgyárunknak az első ilyen szénszállít­385

Next

/
Thumbnails
Contents