Kemény János: Baja thj. város 1944-1949. évi története a polgármesteri jelentések tükrében 1. - Forrásközlemények 12. (Kecskemét, 2015)

DOKUMENTUMOK - A főispánhoz intézett polgármesteri jelentések

Baja, 1948. december 2. Baja thj. város polgármesterétől r Dr. Fábián László Urnák, Baja thj. város és Bács-Bodrog várm. főispánjának - Baja 3. Főispán Úr! Fenti tárgyban érkezett 617 860/1948. III—3. BM számú rendelet­re [az] 1948. év november hónapjára vonatkozó jelentésem tiszte­lettel az alábbiakban terjesztem elő: ad I./l. A városi közigazgatásnak sikerült kifogástalan együttműkö­dést biztosítani a koalíciós politikai pártokkal. A város 1949. évi költségvetési tervezetét a városi tanács csaknem minden tagjá­nak jelenlétében, a PDP kivételével, minden párthelyiségben is­mertettük, és ez az együttműködést nagymértékben javította. A közelmúltban a törvényhatósági bizottsági tagok kereken 75%-át a pártok leváltották. Ennek ellenére már az új törvényhatósági tagokkal is sikerült megfelelően összeforrnunk. A költségvetési tervezetünk egy példányát a PDP elnökéhez dr. Molnár Szilárd pénzügyigazgatóhoz is eljuttattuk, azt a szám­vevőségi főnök vele személyesen átbeszélte, és ezért közigazgatá­sunk a legjelentőségteljesebb közgyűlésen a PDP részéről is kife­jezett támogatásban részesült, ad 1/2. Az ellenzéki politikai pártok közül Baján kizárólag csak a PDP működik. Semmiféle Barankovics megmozdulást nem észlel­tünk. A kereken 10 000 Pfeiffer-párti szavazó, tehát nem játszotta át magát nyíltan Barankovicsékhoz. A PDP-nek egyébként legfel­jebb 50 aktív tagja van. A törvényhatósági bizottságba beküldött PDP tagok kimondottan támogatják a közigazgatás munkáját, sőt a legutóbbi közgyűlésünkön Rákosi Mátyás miniszterelnök-he­301

Next

/
Thumbnails
Contents