Kemény János: Baja thj. város 1944-1949. évi története a polgármesteri jelentések tükrében 1. - Forrásközlemények 12. (Kecskemét, 2015)
DOKUMENTUMOK - A belügyminiszterhez intézett polgármesteri jelentések
bizonyult valónak az a hír, hogy a gazdák a beszolgáltatás szabo- tálása miatt nem akarják a gabonájukat behordani és elcsépelni, ezt a határt személyesen bejárva állapítottuk meg. Az összehordást és a csépelést csupán az esőzés késleltette. 6. 7. Az iparban és kereskedelemben áruhiány nincs. IV. Igazgatás. 6. Július hó folyamán kisebb hivatali sikkasztás miatt egy azonnali elbocsátás történt, és egy fegyelmi ügy van folyamatban. A fegyelmi eljárás alatt álló állásától 1948. évi július 1-jétől fel van függesztve. 7. Önkormányzati testületek működése. Törvényhatósági bizottságunk egy ízben tartott közgyűlést, th. kisgyülésünk ugyancsak egyszer ülésezett. A városi tanács viszont ötször ülésezett. Letárgyalt fontosabb tárgyként a költségvetést kell megemlítenünk. V. Háztartási helyzet. 1. 2. Pénzügyi igazgatásunkban fennakadás nincsen, az esedékes államsegélyt teljes egészében megkaptuk, s így a tervbe vett munkálatokat el tudjuk végezni. Adóhivatalunk a hó első napjaira kibocsátotta a földadó- és házadófizetési meghagyásokat. Ilyképpen a cséplés megkezdésekor minden gazdálkodó már tudomással bírt búzaföldadójának mennyiségéről. Az 1947. évi főkönyvek lerovási részének lezárása megtörtént. A folyó évi előírásokat házadóban és földadóban ugyancsak befejeztük. Az adómorál változatlanul jónak mondható, amennyiben az év első felében a várható évi előírás 40,28%-a már befolyt, s így biztosítottnak látszik, hogy a termés betakarítása után befizetési eredményünk még javulni fog. 5. A városi üzemek helyzete és működése. A villamos üzemnél a Bajcsy-Zsilinszky úti 5000 voltos vonal újjáépítését elvégeztük egész a posztógyár sarkáig, ahonnan a transzformátorállomásig a vezetéket a posztógyári 5000 voltos 275