Kemény János: Baja thj. város 1944-1949. évi története a polgármesteri jelentések tükrében 1. - Forrásközlemények 12. (Kecskemét, 2015)

TANULMÁNY - Műszaki igazgatás

netelt. A mérnöki hivatal munkáját délutáni túlórákkal, vagy éj­jeli munkával elvégezni nem lehet. A kinti munkák csak nappal végezhetők el, az iparosok csak ekkor állnak rendelkezésre, az így kialakult helyzet pedig arra kényszeríti a hivatalt, hogy egy­idejűleg többfelé működjön. Amennyiben a mérnöki hivatal nem kap megfelelő műszaki személyzetet, annak a város közönsége fogja kárát látni.279 Az utak karbantartására dunai kavicsot és zúzalékot hozatott a város, és azt a Monostori és Budapesti út külső szakaszain térít­tette el. Megkezdődött az utak padkáinak rendezése, homokolása és a lyukak befoltozása. Ehhez hasonlóan.folyamatosan végezték a járdák legszükségesebb foltozását is, tudjuk meg a polgármester 1946. december 17-i jelentéséből. Sikerült rendbe hozatni a Kölcsey utca közcsatornáin eldu­gult aknákat is. A Flórián utcai kispiac területét a kövezetlen járdájú utcák­hoz hasonlóan salakkal téríttette le. A dunai árvédelmi töltésen a háború által okozott sérüléseket földmunkásokkal hozatta rendbe, míg a töltést további kezelésre átadta az Armentesítő Társulatnak. A dunai komp lejáróit a vízálláshoz igazíttatta, miközben már folytak a túlsó oldali feljáró kikövezését megelőző földmunkák. A közkutak karbantartása is állandóan folyik. Magasépítési tevékenység 1946 júniusa óta alig történt a vá­rosban. Ezen a téren az új pénz a forint bevezetése sem hozott lényegi változást, mert a pénz- és hitelhiány hátráltatja az ilyen irányú építkezéseket.280 A városi mérnöki hivatal 1947. januári tevékenységéből azt emelte ki a polgármester, hogy az nagyrészt hóeltakarításból, a törvényhatósági utakon hóekézésből, a Vaskúti és Csanádi utak melletti fák nyeséséből állt. A mérnöki hivatal folytatta a városrendezési alaptérképek rajzolását is. 279 MNL BKML XXI. 502. c 6008/41. Kig. 1946. 280 MNL BKML XXI. 501. Th. biz. ir. 20/2. Kig. 1946. 177

Next

/
Thumbnails
Contents