Kemény János: Baja thj. város 1944-1949. évi története a polgármesteri jelentések tükrében 1. - Forrásközlemények 12. (Kecskemét, 2015)
TANULMÁNY - Mezőgazdaság
A népi és a közigazgatási szervek dobszó útján hívták fel a lakosság figyelmét a tengeri betakarítására és a tengeriszár levágására, az így felszabaduló területek felszántására és bevetésére. Emellett szántási hitel nyújtását és vetőmagakciót is szerveztek. A gazdák jelentkezése a munkaversenyre még ekkor is tartott. A versenybizottság még nem tudta eldönteni, hogy ki az a hat gazda, aki a város területén kimagasló egyéni eredményt ért el. Az újgazdáknál és az újonnan kishaszonbérlethez juttatot- taknál vetőmaghiány mutatkozott. A kiutalt 60 q ínséges vetőmag csak kis százalékban pótolta a hiányt.241 A földbérlő bizottság azt a vetőmagot, amely a volt haszonbérlőknél az előhaszonbérlet gyakorlása folytán feleslegessé vált lefoglalta, és az új bérlőknek vásárlási engedély ellenében kiosztotta volna, ha a közellátási hivatal el nem rendelte volna az ilyen vetőmagfelesleg beszolgáltatását. A városi közellátási hivatal kiadta ugyan a vásárlási engedélyeket, de a fenti rendelet megakasztotta az új haszonbérlők vetőmaggal való ellátását. Ezért a polgár- mester a rendelet visszavonását javasolta a főispánnak.242 A városi mezőőrök 1948 novemberében kb. 200 esetben tettek feljelentést a tengeriszár levágásának elmulasztása miatt. Pécs város 100 holdas, hasonló viszonyok közt termelő gazdasága versenyre hívta ki Baja város gazdaságát. Az őszi munkák elvégzése során 6 gazda ért el kimagasló eredményt. A tengeriszár le nem vágása miatt 8 gazdát büntetett meg a városi büntetőbíróság.243 Baja város előírt őszi szántási kötelezettségét 8500 kát. holdban szabták meg az 1948. decemberi polgármesteri jelentés szerint. A város ezt a területet fogattal tartozott felszántatni. Az előírt területből 6300 kát. hold szántását már elvégezték. A traktorral szántandó terület nagyságát 3160 kát. holdban állapították meg. Ebből 1760 kát. hold szántását fejezték be. A szántás előírt határidejét december 18-ában szabták meg. 241 MNL BKML XXI. 502. c 14/76. Kig. 1948. 242 Uo. 14/71. és 14/76. Kig. 1948. 243 Uo. 14/81. Kig. 1948. 144