Kemény János: Baja thj. város 1944-1949. évi története a polgármesteri jelentések tükrében 1. - Forrásközlemények 12. (Kecskemét, 2015)

TANULMÁNY - Közegészségügy

együttműködés megteremtését. Júniusban megkezdte működését az iskolafürdő és a tanítás befejezéséig folyamatosan működött is. Újból sikerült biztosítani az iskolafogászat működését. A városi közkórház betegforgalma 1948-ban 3900 körül mozgott. Emelkedett az ápolási napok száma, már meghaladta a 17 000-ret. Júniusban az átlagos beteglétszám 541 fő volt. A fenti adatokat a polgármesternek a belügyminiszterhez küldött 1948. június 30-i jelentése tartalmazza.203 A malária elleni védekezési munkálatok valószínűleg csak 1948 augusztusában lesznek folytathatók, amikor az OKI a vá­ros rendelkezésére bocsátja a szúnyogok pusztításához szükséges vegyszereket. Az ingyenes maláriaellenes gyógyszerek változat­lanul a közönség rendelkezésére állnak. A fertőző betegségek közül nagyobb számban a vörheny és a kanyaró fordult elő. A betegségek azonban enyhe lefolyásúak voltak. A városi orvosok 634 esetben szolgáltattak ki vényt a sze­génybetegek részére. A közkórház 1948. július végéig 4400 beteget ápolt. Ez azt jelenti, hogy a betegforgalom 1948-ban megközelíti a 8000-ret. A betegforgalom emelkedésével párhuzamosan erősen emelkedni fog az ápolási napok száma is, az meg fogja haladni az előirány­zott 180 000-ret. A nagy betegforgalom miatt, illetve azért, mert az ágyszám még nem éri el a békebeli számot, az orvosok kény­telenek a betegeket félig gyógyultan elküldeni, hogy helyet tudja­nak biztosítani a még súlyosabb, vagy sürgősebb eseteknek. A városnak 1948 júliusában sikerült bevonni az egészségvé­delmi munkába a mártonszállási kerületet is. Az anya- és csecse­mővédelmi tanácsadások átlagos havi forgalma 8-900 fő. Itt két szakorvos és három védőnő teljesít szolgálatot. A Nemibeteg-gondozó Intézet új helyiségben végzi munkáját. Az állami gyermekmenhely által kihelyezett 145 gyermek egészségi állapota kielégítő, felügyeletük és egészségügyi ellen­őrzésük során komolyabb kifogás nem merült fel. A város terüle­203 MNL BKML XXI. 502. c 14/40. Kig. 1948. 120

Next

/
Thumbnails
Contents