Iványosi-Szabó Tibor: Írott emlékek Kecskemét XVII. századi nyilvántartásaiból 1. 1633–1700 - Forrásközlemények 12. (Kecskemét, 2008 [!2009])
BEVEZETŐ
a demográfia, a gazdaság-, a társadalom- a hivataltörténet stb. kutatói nagy haszonnal vallathatják a jelzett állagok és sorozatok köteteit. Pontosabban fogalmazva: szinte csak ezekből nyerhetnek hiteles és részletes adatokat a hódoltság XVII. századi szakaszának és a törökellenes háborúk évtizedeinek érdemi megismeréséhez. A koraújkori forrásanyag publikálása során talán még a kiválasztásnál is nagyobb gondot jelent annak közreadása. 4 E tekintetben azt kell elsődlegesen kiemelnünk, hogy nem lehettünk tekintettel minden szakterület igényeire, jogos elvárásaira. Ezek annyira eltérnek egymástól, hogy nemcsak rendkívül megnehezítették volna a munkát, kibővítették volna az amúgy is nagy terjedelmet, hanem csaknem áttekinthetetlenné tették volna az anyagot. A számítástechnika fejlődésének ütemét látva, joggal remélhetjük, hogy nem is túlságosan távoli jövőben eredeti formában hozzáférhető lesz bárki számára a levéltárak anyaga. A forrásanyagot a korhű átírásnak megfelelően közöljük. 5 Ezt az eljárást követték az intézmény korábbi kiadványainak közreadása során is. Az érintett évszázadon belül - miként minden más magyar nyelvű forrásunkban - még rendkívül bizonytalanok a szövegek lejegyzésének szokásai. A felhasznált nyilvántartásokon belül nem hogy a szó mai értelembe vett helyesírási szabálykövetésről, de még valójában helyesírási szokásokról is alig beszélhetünk. A kimondottan kezdetleges betűformálás, a rendkívül nehézkes betűvetés csaknem általános. Sok esetben még a szavak szétválasztása sem történt meg. A sorok gyakorta összefolynak. Csak az esetek kisebb részében fedezhető fel, hogy következetesen - de érthetően nem a modernnek mondható követelményeknek megfelelően - jelölték az egyes hangokat, alakították a szavakat és a mondatokat. Az ékezetek jelölése még a gyakorlott kézírásnál sem igazán következetes. A központozás esetleges, ami nem ritkán az értelmezést is nehezíti. A nagybetűket - főként a kisbírók és tizedesek - következetlenül használták. E téren a mai követelményeknek megfelelően jártunk el. Változatlan formában hagytuk a családneveket és a földrajzi neveket. Igyekeztünk megtartani minden ma már szokatlan szóalakot, az í-ző és ő-ző nyelvjárásra utaló jeleket, olyan sajátosságokat amelyeket következetesen használtak. A latin nyelvű szövegrészeket e nyelv helyesírási szabályzatának megfelelően közöljük. A latin eredetű, de magyar ragokkal, vagy képzőkkel ellátott szavakat a magyar szabályok alapján írtuk. A sérült vagy hiányos, esetleg javított szövegrészekre, régi kifejezések mai szinonimájára, az esetleg szükségessé vált tájékoztatásra [ ]-ben történik utalás. A hiányzó szavakra, mondatokra pontozás mutat. A valószínű elírásokra, a bizonytalan olvasatra, tollhibákra, az esetleges logikátlan, vagy nyelvtani egyeztetés hiányára (sic!) jelzés utal. 4 Az ezzel kapcsolatos kívánalmakat és lehetőségeket körültekintően és rendkívüli alapossággal mutatja be BAK Borbála, A XVI-XVIII. századi magyar nyelvű források kiadásának kérdései c. előadása (In: FONS VII. évf. 2001. 1. szám, 91-138.) és DOMINKOVITS Péter hozzá kapcsolódó korreferátuma. (Uo. 139-146.) 5 BENDA Kálmán, A Magyar Országgyűlési Emlékek sorozat 1607-1790 közötti részének szerkesztési és forrásközlési szabályzata. Századok, 108. évf. 436-475.
