Iványosi-Szabó Tibor: Írott emlékek Kecskemét XVII. századi nyilvántartásaiból 1. 1633–1700 - Forrásközlemények 12. (Kecskemét, 2008 [!2009])

TANULMÁNY - KECSKEMÉT MEZŐVÁROSI AUTONÓMIÁJÁNAK KERETEI A XVII. SZÁZADBAN - A MEZŐVÁROS ÉS LAKOSSÁGA - A mezőváros lakossága

Minden bizonnyal az 1695 utáni szabályozottabb állami szolgáltatások és a menekültek fokozatos hazatérésének hatására 1700-ban már csak 18 tizedet találunk a robotlajstromban, és a szabadságharc lezárása után, a béke visszatérésének eredményeként már csak nyolc tizeddel találkozunk. A tizedek a város közigazgatásában rendkivül fontos szerepet kaptak. Nem véletlen, hogy régtől fogva szinte minden fontosabb teendőbe bevonták az itt szolgálatot teljesítő embereket. Az egyes parsokon belül a tizedek és a tizedesek száma nem egyezett meg. Már 1662-ben a négy járáson belül jelentős számú tizedes segítette a városi hatóságot a különféle szolgáltatások behajtásában: az első járásban a 16 esküdt mellett 13 tizedes, a másodikban 13 esküdt és 15 tizedes, a harmadikban 15 esküdt és 9 tizedes, a negyedikben 16 esküdt és 14 tizedes működött közre.

226 A következő évszázad kiegyensúlyozottabb körülményei között is a tizedek maradtak a közigazgatás legfőbb támpontjai. A közigazgatáson belüli súlyukat, fontosságukat jelzi, hogy nemcsak a kisbírák és a tizedesek, hanem az utcaesküdtek és a kapusok is évenként kötelesek voltak esküvel fogadni, hogy a pontosan körülírt feladataikat gondosan ellátják.

227 A mezőváros lakossága Az egyes települések lélekszámának megállapítása a József-kori összeírások előtti évszázadokban rendkívül nehéz, sokszor egyenesen lehetetlen. Ha pedig ezt a rendkívül fontos mutatót nem ismerjük, joggal érezhetjük úgy, hogy jórészt levegőben lóg a szóban forgó városról alkotott képünk. Éppen ezért igyekeznek az egyes települések, országrészek történetével foglalkozó kutatók gyakorta különféle feltételezések alapján valamilyen támpontot nyújtani. Kecskemétjeles történésze, e korszak kiváló ismerője, Hornyik János is erre kényszerült, amikor a mezőváros lélekszámát megállapította. Szerinte „1772-ben már lakosainak száma megközelítette a 30 ezret, a török kiveretésekori lélekszámot 20 ezernél kevesebbre nem tehetjük." Mivel a nyilvántartásokba adózásra összeírt és kötelezett gazda és zsellér családfők - velük együtt az ú. n. ridegek, a felnőtt, de nőtlen férfiak - száma 1686-ban 1108 volt, így minden egyes családfőre (sőt adózóra) 18 személy jutott volna.

229 Ez nyilvánvalóan képtelenség. A pontosabb lélekszám ismeretének hiányában már az adózók számának a megállapítása is komoly támpont lehet. Az 1559. évi defterekben Kecskeméten a dzsizje adót

230 fizetők száma 250 volt.

231 A lélekszám alakulásának felvázolása során egy újabb támasz lehet az 1602-ben készült adózásra vonatkozó feljegyzés, amely minden bizonnyal az egész lakosságot érintette: „Elsőben vetöttünk az 10 f. adóth helyös embörre, zsillérre és ridegre keveseb. Ennek száma: az föl vetés226 BKMÖL IV. 1510/i. Töredékek, 1640-1707. 275-278. 227 Az eskümintákat az 1677-1690. évi jegyzőkönyvből HORNYIK János másolta ki: 1861. 11.508510. 228 HORNYIK János, 1861. II. 219. 229 Ha figyelembe vesszük, hogy 1689-ben 122-en voltak azok, akik egyedülállók, az egy családfőre jutó személyek száma még kirívóbban nagynak tűnne. 23U Azonos a haráccsal, vagy más néven a császár adójával, amit 1580 körül már minden családfőnek, illetve önálló keresőnek fizetni kellett. KÁLDY-NAGY Gyula, 1970. 194-195. 231 KÁLDY-NAGY Gyula, 1977. 177.