Kemény János: Baja mezőváros szerepe az 1848–1849. évi szabadságharcban 2. - Forrásközlemények 11. (Kecskemét, 2008)

DOKUMENTUMOK (361-618.; Il.kötet)

visszavonult, és a Csurogról jobbra eső fák között magának jó állást vévén, megkezdé 7 órakor reggel az ágyúzást, kölcsönös másfél órai ágyúzás után, megkezdték csatárjaink a puskatüzelést, mi is fél óráig szakadatlanul folyt, ekkor érkezett Csurog alá gőzösünk, mely miután néhány 12 fontossal tudata velők megérkeztét, a rácok gyáván megfutamlottak, kezeinkben hagyván számos marháikat és lovaikat. A Bács megyei mozgó lovasság, különösen az ágyúfedezeten volt első század dicsőén viselé magát, s egyszer rohamot tevén, néhányat le is vágott. Rendes honvéd az ütközetben egy sem volt, s mégis a mozgó sereg katonásan kiállotta a tüzet. Az elfoglalt falu porrá égett, kár, hogy a két órai rablásra csak akkor nyerénk engedelmet, midőn a falu már lángban állt. Temérdek gabona benn égett, melyet kihordani igen-igen üdvös lett volna, vagy ha már annyi rendelvényes kocsit nem is tudnak az illetők teremteni, legalább engedték volna, hogy a károsult Bács megyei nép tulajdon maga számára kihordhatta volna. De hiába, a magyar táblabíróságnak a romjai még láthatók! Becsén ezelőtt két héttel, egy hétig táboroztunk, Földvárt 4 napig elfoglalva tartottuk, mégis nem volt ki úgy rendelkezett volna, hogy a Földváron létezett százezer mérőre menő gabona kihordatott volna. Földvárról Szenttamásra rándulván ki a dandárság, a rácok kihasználván tétlenségünket, fél nap alatt a gabonának nagy részét elhordatták, s mire mi visszamentünk, mind a rácoknak, mind a temérdek gabonának hült helyét találtuk. Jobb lenne, ha megengednők a károsultaknak a gabonát elhordani, mintsem Becsén és Csurogon felperkelni, vagy mint Földváron más által elvitetni. A rácok közül a csatában 7, 8 esett el, de a faluban meggyilkoltak, benn égettek és elfogottakkal együtt mintegy 50-en vesztek el. Tőlünk a lovasságból 1 halott van, s 1 sebesült. Lehetetlen volt könnyekre nem fakadnom, midőn láttam a különben pásztorember lovast, ki egy 3 fontostól eltalálva, halálához közelgett, mily nyugodtan halt meg, s mily szívből monda ki végszavait „éljen Kossuth, a mi védoszlopunk! Az ilyen csak a magyar lehet!" Neve Váczi András volt, jankováci fiú. Az egész sereg lelkesedését leírni nem lehet, ugrál, éljenez, rivalg örömében, midőn az álgyú legelőször megdördül, 10 órakor végződött el a csata, és ekkor iszonyú álgyúzást hallottunk, s emelkedő füstöt láttunk Pétervárad felül, bizonyosan Perczel érezteti velük hatalma súlyát. Tegnap beszéltem Dom Miguelekkel, akik Titelnek bevételénél jelen voltak, és a Titel elfoglalását diadalmenetnek lenni mondták! Adja a magyarok istene, hogy való legyen. Holnapután ismét visszamegyek a táborba, teljesítendő azt, minek teljesítésére a kor szava hí fel. Ha csak lehet, tudósítandom állásunkról s táborunkról a szerkesztő urat. Tóth Kálmán Pesti Hírlap (Bp.), 1849. május 17. 291. sz. 62. - Belföldi hírek