Kemény János: Baja mezőváros szerepe az 1848–1849. évi szabadságharcban 2. - Forrásközlemények 11. (Kecskemét, 2008)
DOKUMENTUMOK (361-618.; Il.kötet)
Az eddig történtekből az tűnik fel, miképpen az ellenség visszavonuló seregeinek szállítására használandja ezen gőzösöket nemcsak, de ha élelmiszerekbe s pénz dolgába megszorulna, a Duna bal partján leendő kiszállását könnyen eszközölhetvén, egyes városokat s községeket rabolni s pusztítani fog, továbbá Szeles Lajos Pest megyei kormánybiztos jelentéséből látni, hogy Jellacic 10-12 000 emberrel Földvárnak húzódott folyó hó 18-án, így meglehet, hogy az imént említett két gőzös s négy vontatóhajó ennek rendelkezése alá siettek. Ugyanezen jelentésben áll, hogy egy hozzánk általszökött császári vadász az ellenséges seregnek Eszék s Pétervárad alá leendő összpontosításáról beszélt. Mindezek iránt Perczel tábornok urat futár által tudósítottam. A Baja s apatini Duna vonalon intézkedtem, hogy minden rendelkezés alájöhető fegyveres erő talpon legyen, s ha szükséges, a magyar népesség is felköltessen az ellenséges kiszállás megakadályoztatására, de hogy az biztosan megtörténhessen, múlhatatlanul szükséges Bajánál és Apatinnál ágyútelepeknek a felállítása, mely által a gőzösök szabad járása azonnal akadályoztatva lenne. Reménylem Perczel tábornok úr fog aziránt intézkedni, csak későre ne halasztaná. A péterváradi várparancsnokságot szintén figyelmeztettem, hogy a nem reménylett eset által meglepetve ne legyenek. Gróf Batthyány Kázmér távoztával a véd- és nemzetőrsereg főparancsnoksága a Bács megyei kormánybiztosra nézve megszüntetvén, minthogy az ezeknél naponként felmerülő tiszti állomások betöltése elbocsátási, úgy elhelyezési kérdések szaporodnak, s ezek iránt senki sem rendelkezik, szükséges lenne az al-dunai tábor parancsnokát oda utasítani, hogy minden ily egyes mozgó, s védcsapatoknak dandárparancsnokot rendelvén, hadügyi kormányzat alá ezeket is rögtön felvegye. Az újoncok második kiállítása iránt a kormányi rendeletnek minél előbbi leküldése itt Bácskában annyival inkább szükségeltetik, minthogy már itt gróf Batthyány Kázmér által 18 évestől 30 évekig mindenki védseregbe leendő besoroztatás végett íratik össze, s ha ennek felállítása előbb történne meg, semmint az újoncok besoroztatnának, ezeknek a kiállítása majdan temérdek nehézséggel járna. A rablóktól az álladalomra kerülendő javaknak az összeírása iránt az előlépések megtétetvék. A Csajkások kerületére nézve kormányzó úr rendelete folytán a római sáncokba nagyobb erővel összegyűlt ellenség lehető kitörései miatt most még intézkedni nem lehet. A megye s városok politikai állása a rendes kerékvágásba kezd visszatérni. A megyei tisztviselők kara egészben, Zombor városa tisztviselőinek egy részben gróf Batthyány, egy részben általam lön helyettesítve. Újvidékre nézve az alkalmas egyének hiánya miatt a helyettesítés most még elhalasztatott.