Kemény János: Baja mezőváros szerepe az 1848–1849. évi szabadságharcban 2. - Forrásközlemények 11. (Kecskemét, 2008)
DOKUMENTUMOK (361-618.; Il.kötet)
De nemcsak a Szerb Parlamentair volt itt, még a Szőregen tanyázó páncsovai végvidéki zászlóaljtól is a segéd, egy értelmes tiszt, küldetett felém, két lepecsételt levéllel, melyekben Windisch-Grätz nyomtatott, és Thodorovics, ellenséges és jelenleg Törökkanizsán tanyázó tábornoktól az idemellékelt, és az itt levő bánáti magyar menekületekhez intézett felhívások voltak. Szőregen ahelyett, hogy ezen felhívást a szegedi lakosokhoz, kik között elég áruló van, intézték volna, egyenesen a szegedi hadi parancsnoksághoz címezték. Ebből úgy látszik, hogy a végvidéki katonák csakugyan felénk hajolnak, annyival is inkább, mert ugyanazon tisztjök azt is nyilvánítá, hogy ők maguk átlátják, hogy a Camarilla csakugyan megcsalta őket, és hogy a magyaroktól azt megnyerték, amit kívánhattak, még azt tevé hozzá, hogy ezen Thodorovics-féle felhívással csináljak amit akarok, ők csak azért küldik át, hogy Thodorovics tábornok rendeletének megfeleljenek. Az alkudozásnak azon jó eredménye van, hogy úgyis Dembinszky tábornagy meghagyásából a védőhelyzetre szorítva lévén, időt nyerünk. Ha pedig engemet az ellenség mindamellett megtámadna, reménylem, hogy lakolni fog. A sáncolás itt igen hanyagul halad, mi egyenesen a nép kétséges, a városi hatóságnak pedig talán schwarzgelb szellemének tulajdonítható. Ezért erélyes fellépés helyett inkább rosszallja a hatóság, és mint hallom a Honvédelmi Bizottmánynál még engemet is gyanúsított. A napokban egy új honvédzászlóalj alakul itt össze, de fegyver nincsen, arra kérem egyúttal a hadügyminisztériumot, hogy azt Nagyváradról mielőbb ideküldetni megrendelje. Használom a pihenőidőt arra, hogy a nagyobbrészt újoncokból álló seregem, magát begyakorolja. Baját és Zombort illetőleg azt jelenthetem, hogy ezen városokat most könnyen visszafoglalhatnám, de elegendő erőm nem lévén, hogy azokat meg is tarthassam, ezen visszafoglalást még halasztanom kell. Annak idejében könnyen végbevihető lesz. Gál alezredes megérkezett, és a szabadkai dandárparancsnokságot átvette. Hadik Gusztáv Ezredes b) Levelem már befejezve volt, mikor a következő tény magát előadta, melyről jelentést tenni kötelességemnek ismerem, ma éjjel kaptam egy hadügyminiszteri rendeletet, mely szerint nekem meghagyatik a szerbekkel a hadifoglyok kicserélése végett alkudozásba ereszkedni; ma reggel Tormássy hadnagyot - ki mint nyargonc mellettem van - Szőregre küldöttem, azon célból, hogy az ottani parancsnokot egy összejövetelre szólítsam fel. Az ellen végőrei szokás szerint ugyan bekötötték szemeit, de Szőregen az ott levő végőri parancsnoktól a legnyájasabban fogadtatott. Gf. Batthyány Kázmér kormánybiztossal egyetértőleg átküldtem azon kiáltványmintát, melyet kidolgoztunk.