Kemény János: Baja mezőváros szerepe az 1848–1849. évi szabadságharcban 1. - Forrásközlemények 11. (Kecskemét, 2008)

TANULMÁNY - Katonai események - Az újoncállítás végrehajtása Baján

arányában kell felosztani. Az adott község a rá kivetett újonclétszámot a 19­22 évesekből sorshúzással vagy a saját határára szorítkozó toborzás útján is kiállíthatja. 275 A megye hamarosan meghatározta az egyes helységek által kiállítandó újoncok létszámát, aminek az eredménye a városi tanácshoz csak kerülővel jutott el. Rudics Máté főszolgabíró 1848. október 18-án körrendeletben érte­sítette a bajai zsidóságot arról, hogy rájuk külön vetették ki az újonclétszá­mot. Bács-Bodrog megye felső járása 31 újonc kiállítására van kötelezve, ezért a főszolgabíró azt kérte, hogy október 22-én írják össze a 19-22 éves, katonának alkalmas zsidó ifjakat. 276 A város vezetői ennek a rendelkezésnek a kapcsán, a zsidó hitközségtől szereztek tudomást arról, hogy az újoncjuta­lék kivetése megtörtént. A városi közgyűlés október 22-én tartott ülésének jegyzőkönyve rögzí­tette, miszerint az újonclétszámról szóló végzést nem kapták meg, arról csak a bajai zsidóság megbízottjaitól szereztek tudomást. Tőlük tudják, hogy Baja városára 229 újonc van kivetve. Nem tartották elfogadhatónak a zsidó népes­ségét kiszakítását a város összlakosságából. Úgy ítélték meg, hogy a megyei bizottmánynak ez az intézkedése ellentétes a fennálló szabályokkal. A kérdés eldöntése érdekében Beöthy Ödön teljhatalmú országos biztoshoz fordul­tak. 277 A közgyűlés úgy döntött, hogy az újonclétszámból még hiányzókat he­lyettesítés útján fogja kiállítani. Ez úgy fog történni, hogy amíg a 229 fős lét­szám ki nem telik, sorsot húznak. Akik sorsot húztak és hajlandók maguk helyett helyettest állítani, 100 pengőforint és a netalán okozandó költségek előzetes lefizetése mellett a toborzás útján kiállítottakból egy főt a saját ne­vükre írathatnak át. Az így befolyó pénzből fogják fedezni a besorozandó újoncok 20-20 pengőforint felavatási díját. Ha a sorsot húzott személy nem akarna maga helyett helyettest állítani, magától értetődően személyesen tar­tozik megfelelni kötelezettségének. Az újonclétszámot megállapító megyei bizottmányi ülés elrendelte az újoncok felruházását is. Ez újabb anyagi nehézségeket okozott a városnak. A katonai egyenruhák díját az államnak meg kellett volna térítenie, de ténylege­sen csak egy elenyésző részét fizette ki. A város ennek ellenére el kívánta látni az újoncokat ruházattal. Ha a ruhák előállítási költségeit nem tudja fe­dezni, kölcsönt fog felvenni. A szükséges intézkedések megtételével egy 25 képviselőből álló bizottságot bízott meg a közgyűlés. 278 Petrovics István tanácsnok az 1848. november 12-i közgyűlésen szá­molt be az első, szeptember végén tartott toborzás végeredményéről. E sze­rint a város részéről 80 pengőforint jutalom és 20 pengőforint beavatási pénzzel kiállítandó 104 újonc toborzását Fúró Sámuel és Oravecz Ignác vé­gezte. Négy nap alatt 115 fő állt be újoncnak. Közülük 8 megszökött a fog­BKMÖL IV. 1101 Közgy. ir. 78/1848. IVÁNYOSI-SZABÓ Tibor, 1988. 335. BKMÖL IV. 1101 Közgy. jkv. 1847-1849. 78/1848. Uo. 80/1848.; KEMÉNY János, 2000. 22-23.

Next

/
Thumbnails
Contents