Kemény János: Baja mezőváros szerepe az 1848–1849. évi szabadságharcban 1. - Forrásközlemények 11. (Kecskemét, 2008)

TANULMÁNY - Katonai események - Az újoncállítás végrehajtása Baján

Szeptember 16-án a képviselőház elfogadta a 42 000 főre az újoncozási kulcsot, ez azt jelentette, hogy a törvényhatóságoknak minden 127 fő után 2 újoncot kell kiállítaniuk. Szeptember 18-án a miniszterelnök a fenti határo­zatot közölte a törvényhatóságokkal, s egyben értesítette őket, hogy „a belé­pendő újoncok a hatóságok által fizetendő 20 pfí foglalópénzt kapnak, mely által a nemzet képviselői határozatához képest 4 évi szolgálatra köteleztet­nek." Ugyancsak 18-án a miniszterelnök elrendelte, hogy a hadfogadó pa­rancsnokságok intézkedjenek a HM e tárgyban kelt rendeletei értelmében ezeknek az újoncoknak az átvételéről, beavatásáról és felszereléséről is. 267 Az ONöHt 4679/1848. számon kiadott miniszterelnöki rendelet szerint „Az újoncok nemzeti ruhája a honvédek mintája szerint álland: fekete csákóbúi nemzeti rózsával, szürke köpönyegből, barna atillából, sötétkék mellényből, foszlányból, tábor sapkából, magyar kék nadrágból, nyakravalóból, két pár fehér ruhából, egy pár topánkából és posztó kesztyűből, a felszerelés pedig borjúbőr tarisznyából, töltés táskából fekete szijjazással, fekete vállszíjból, kard és szuronytokkal, és olyan fegyverszíjjal és kenyérzsákból." Az egész ruházat felszereléssel együtt, tökéletesen elkészítve, legfeljebb 30-40 pengő­forintba kerülhet. Az újoncok felszerelésének költségszámláját, amennyiben a kiállító hatóság azt a kincstár igénye szerint fel nem tudná vállalni, okira­tolva fel kell terjeszteni. 268 Batthyány Lajos 1848. szeptember 19-i felhívásában értesítette a tör­vényhatóságokat az általuk kiállítandó újoncok számáról, akiket kor szerint, toborzással vagy sorshúzással kell mielőbb kiállítani, mégpedig a 19-22 éves ifjak közül. Ekkor már csak alternatív megoldásként ajánlotta a toborzást. Szeptember 20-án pedig a kormánybiztosokhoz és a törvényhatóságok elnö­keihez intézett újabb, kiegészítő rendeletében már „némi kényszerítő módok" alkalmazására is felhatalmazta őket, ha az újoncállítás másképp nem eszkö­zölhető; kivéve azt az esetet, ha fegyveres ellenszegüléstől lehet tartani. Az új zászlóaljak tisztikarának kinevezésére szeptember 24-én, a gyüle­kező- és alakulási helyek kijelölésére szeptember 27-én került sor. Eközben szeptember 26-án Batthyány úgy intézkedett, hogy azokban a megyékben, ahol Jelenben népfelkelés organisáltatik, a honvédhez újoncokat nem állíta­nak." A rendelet egyben utasította a törvényhatóságokat, hogy tegyék meg az intézkedéseket a második negyed, azaz a további 42 500 újonc kiállítására is. 269 Helyi szinten a horvát betörés kényszerítő ereje adta meg a lökést az or­szágszerte megindult újoncozás felgyorsulásához. Az újoncozás törvényható­ságonként folyt. Felelőse az illető törvényhatóság igazgatása, illetve helyen­ként az annak kebeléből alakult helyi honvédelmi bizottmány volt. Tevé­HERMANN Róbert, 1996. 154.; URBÁN Aladár, 1999. II. k. 1430-1431. URBÁN Aladár, 1999. II. k. 1431-1432.; KISS Gábor Ferenc, 1999. 38. - Kiss az 5468/1848. számú miniszterelnöki rendeletre hivatkozik! HERMANN Róbert, 1996. 154-155.; URBÁN Aladár, 1999. II. k. 1449., 1481., 1627­1628, 1628-1629.

Next

/
Thumbnails
Contents