Kemény János: Baja mezőváros szerepe az 1848–1849. évi szabadságharcban 1. - Forrásközlemények 11. (Kecskemét, 2008)

DOKUMENTUMOK (1-360.; I.kötet)

354. Baja, 1849. február 4. Hunkár Antal Bács-Bodrog megye kormánybiztosa 200 000 forint kiutalását kéri az OHB-től, továbbá jelenti a rácok előrenyomulását, a nemzetőrök önkényeskedéseit, Esterházy Sándor tábornok árulását Az Országos Honvédelmi Bizottmánynak! A kétszázezer pengőforintról szóló hitellevelet eddig még nem hasz­nálhattam, mert úgy a bajai, mint a szegedi sóház pénztárai üresek, pedig mindenfelül pénzért ostromolnak. Mindenekelőtt tehát megragadom a pillanatot, melyben éppen mostani ideérkezésemmel egy eszéki futárral találkoztam, felhasználni és az Országos Honvédelmi Bizottmányt megkérni, méltóztasson Szegedre ezer pengőforin­tot minél elébb küldeni, hogy azzal Gróf Vécsey Tábornok úr, az most leg­közelebbi Dunán általkelt Nemegyei népe, meg is egyéb nemzetőrseregek kí­vánaténak megfelelhessek. Zentát, Kanizsát a Rácok elfoglalták, fenyegetik Szabadkát, és levelet írtak már Jankovácnak és Bajának is, a Nép fájdalom gyáva, sem Debrecenig, sem túl a Dunán lelket itt nem találok, a rác elem mindenütt rossz, a magyar, mivel kiirtására céloznak egészen lehangolva, a dolog úgy áll, hogy Szabad­kán ma a legjobb emberek is arra kértek, ne tartanék a Városházánál Gyűlést, és máshol sem Népgyűlést, mert a legzordabb következésekről jót nem áll­hatnak. Azonban küldöttem erőt Szabadkára, marad valamelyes Szegeden is, mert ismervén az Országos Honvédelmi Bizottmány felsőbb összpontosítási nézeteit, ezt különben nem tevém, hanem Magtárházat szükséges fenntartani a felvonuló Tábornak , mert már tegnap nyert Csongrád Megye a felső vidék­ről oly utasítást, miszerint hétről hétre Törökszentmiklósra 60 000 adag ke­nyeret és 600 köböl zabot szállíttasson a Táborba, amint tehát Zentát, Kani­zsát és Szabadka vidékét megmentettük, de még az alatt is számos gabonát hordanak Szegedre, de még inkább Vásárhelyre, honand időrül időre a felső Tábort majd kenyérrel elláthatjuk. E vidéken a nemzetőrség gyalázatosan viselte magát, Zentán megölte a kalocsai nép Demcsa Őrnagyot , e napokban pedig a szegedi lovas nemzet­őrök Kanizsán Tarr Őrnagyot , de ezen utolsó merénylet tegnap egy kapitány és egy alhadnagynak az agyonlövetésével Szegeden lön megbosszulva, egy második hadnagy pedig is halálos kínok kiállása után kegyelmet nyert. Szegedre és a vidék Csapatainak Vezérségire alkalmas embert még nem lelhettem, azonban küldék Damjanics Tábornokhoz és remény lem, hogy Hrabovsky Őrnagyot elküldi. Tudakozódtam Eszterházy felől, ki e vidékről már elillant, és több Tisztek árulása eránt, mindannyian megegyeznek abban, hogy a dolog igaz, hogy Molnár és Stein voltak a dologban a fő cinkosok és Eszterházy csábítói, sőt Stein kéz alatt egy a rácok legnevezetesebb cimborájának fiával ... tudatta

Next

/
Thumbnails
Contents