Kemény János: Baja mezőváros szerepe az 1848–1849. évi szabadságharcban 1. - Forrásközlemények 11. (Kecskemét, 2008)

DOKUMENTUMOK (1-360.; I.kötet)

Nagyobb fájdalom! Miként a Pest megyei Tisztviselőség Babarczy tör­vénytelen Királyi Biztosnak halálos büntetés fenyegetésével egybekötött fel­szólítására Pesten Ferenc József ausztriai Császár részére hódolatát nyilvání­tá, ezek által pedig a Pest megyei Községek meghódítását is hasonló fenyíték mellett kijelentette, miszerint valamint a Tisztség, úgy az Elöljáróság, a Nép méltó ingerültségének tétetett ki. Borzadnunk kell a szomorú következményekre, mert Hazánk, Nemzeti­ségünk virágzásáért, s jobb létünk fent tarthatásáért élni vagy halni, utolsó emberig harcolni készek vagyunk, de a fenyegető nagy vész előtt Pesttől kezdve Bajáig fedezetlenül, fegyveres erő, fegyver s vezér nélkül magunkra hagyatva állunk, fenyegettetünk még az alsó rác kitörésekkel is, ezeknél fogva: A következőkre bátorkodunk alattvalói hódolattal felkérni az Országos Honvédelmi Bizottmányt: 1. Méltóztatna a Postahivataloknál akképpen rendelkezni, hogy mi az Országos Honvédelmi Bizottmánynak a rendeléseit a bajai Postán kaphassuk. 2. Az adónak, és a hátralévő újoncoknak hová leendő szállításáról uta­sítást adatni. 3. A nemzetőrök rendezésére minden Községbe legalább két lelkes Honvéd Altisztet rendelni, és Nemzeti Őrnagy Somogyi Józsefet, ki nemzet­őreink közt soha meg nem jelent, s kötelességét hanyagul vitte, elcsapatni. 4. Mostani kétséges helyzetünkben a solti Járás fedezésére legalább tíz­ezer fegyveres erőt állíttatni, kikhez a fellelkesített Nép csatlakozna, jöjjön bár akkor ki Buda-Pestből Windisch-Grätz, ha még annyi ezer ördögöket hozand is magával, a solti Járást környező nagy őrjegségbe leend temetőhe­lye, és ha maradand csak egy hírmondó közülök, a poklok mélységébe is azt fogja hirdetni „Ne bátsd a Magyart!" Az Országos Honvédelmi Bizottmánynak Feljegyzetté: Deák András m. k. hódoló alattvalói a solti Járásnak Szentistván helység Jegyzője Bács Megye szomszédságában lévő Pest megyei községek Elöljárói P. H. Késmárki Sándor Sükösd Helység Bírája Német József Esküdt P. H. Bárdos Benedek Csanád helységének Bírája Gyenis György Esküdt Rajháty László m. k. Csanád Helység vicejegyzője P. H. Sztrikinátz Antal Bírója Szentistvánnak Bánk Márton Helység Esküdtje P. H. Körösi István Szeremle Helység Bírája Kozma János Esküdt

Next

/
Thumbnails
Contents