Kemény János: Baja mezőváros szerepe az 1848–1849. évi szabadságharcban 1. - Forrásközlemények 11. (Kecskemét, 2008)

DOKUMENTUMOK (1-360.; I.kötet)

Baja, 1848. december 30. és folytatólag több ezutáni napokban A város a Markovics-féle alapítványt pénzügyi nehézségei miatt a városi közszükségletek fedezésére fordítja Jelentette szóval Harlikovics Benjámin pénztárnok úr, miképpen azon egyezer pengőforintot, mellyel egykoron Arno János, később Arno született Pados Franciska, Főtisztelendő Markovics Antal kanonok-esperes, s vaskúti plébános úrnak tartozott, most tisztelt plébános úr pedig ezt a bajai iskolai jeles nevendékek jutalmazásául alapítványképp e városi tanács gondoskodó kezelése alá bízván, említett adós, Arno született Pados Franciska, mint aki­nek kizárólag kötelezvénye kezeltetett eddig a városi pénztár által, most az ezer pengőft tartozást készpénzül lefizette légyen. Határozat Miután a jelen fennálló rendkívüli idők miatt a városi pénztár csaknem kiürült és a szükségeseket fedezni szinte képtelenné válván, az iménti jelen­tés szerint befolyt egyezer pengőft a városi közszükségek fedezésére fordít­tatni rendeltetvén, és ez szerint maga e városi közpénztár az érintett alapít­vány adósává válván, ünnepélyesen kijelentetik, hogy ezen ezer pengőft tör­vényes kamatai annak idejében és helyén, mindaddig még a tőke le nem rovatik, és illetőleg a város által visszafizetve nem lesz, pontosan fizettetni fognak, mire nézve e végzemény kellő alkalmazandásul a pénztárnok úrnak kiadatni rendeltetik, egyúttal oda utasíttatván e jelenlegi pénztárnok Harliko­vics Benjámin úr, hogy ezen egyezer pengőftot iktassa számadásának bevé­teli sorába, valamint szintén a várost terhelő tartozási tabellába vezesse be, és az alapítványt tevő nyílt rendeletéhez képest kezelje. Eredeti tanácsközség-ülési jegyzőkönyvi bejegyzés, fogalmazvány. BKMÖL IV. I10I Baja város községi üléseinek jegyzőkönyve 1847-1849. 143/1848. 311. Baja, 1849. január 2. és 4. Jilk Sándor tanácsnok jelenti a városi tanácsnak, hogy az 1. számú huszárezred zenekarának hangversenyéből befolyt összegből elkészíttette a fehérneműket, kéri ezeket rendeltetési helyükre szállítani Beadván Jilk Sándor Tanácsnok Úr az 1. számú huszárezred zenekara által adott hangversenyből bejött jövedelmen vásárlóit fehér ruhaneműk ké­szítésére magukat felajánlott honfiak, s honleányok névjegyzékét, jelenti, hogy mindössze 57 ing, 57 gatya és 24 sérkötő készült, melyet rendeltetése helyére szállíttatni kér.

Next

/
Thumbnails
Contents