Kemény János: Baja mezőváros szerepe az 1848–1849. évi szabadságharcban 1. - Forrásközlemények 11. (Kecskemét, 2008)

DOKUMENTUMOK (1-360.; I.kötet)

275. Baja, 1848. december 5. Egy ismeretlen bajai hölgy a Márczius Tizenötödike szerkesztőjéhez írott levélben fejti ki nézeteit a nők hazájuk iránti felelősségéről és kötelességeiről Baja, 1848. december 5. Tisztelt Szerkesztő! Szabadelvű lapja által van szándokom néhány igénytelen szót az illetők fülébe súgnom, én ugyan nem kétkedem Önnek nemünk iránti udvariasságán, és tudom, valamint minden nemesb férfibe, úgy Önbe is fellelhető azon gyengédség, hogy a nők egyes tetteit szigorún nem bírálja, s némi elnézéssel van a nők gyengeségei iránt, s azt tőlünk viszont várja, de egyszersmind azt is tudom, hogy azon elnézéseknek, Ön előtt is megvannak a maga határai, s amely nőknél az elárult hon iránti egykedvűség még akkor sem olvad fel, midőn atya, testvér, rokon, szóval a hazának minden hű polgára a megvetendő hon zsámolyához viszi vérét, egyetlen életét, és azon csekély tettekre, mely nemünknek osztalékul jutott, még akkor sem indítja meg, ott elnézésnek, gyengéd udvariasságnak nincs helye, ezen előnnyel kiindulva remélek egy kis helyet az Ön lapjában, de előre figyelmeztetem Önt, ne remegjen ám, hogy az illető carthagoi hölgyecskék kegyét elveszti, ha jelen soraim kiadandja, mert nem Ön e cikk írója, hanem én, arról pedig szintén nem Ön tehet, hogy a hölgyek egymás irányába oly irigy ármánykodók, mármint én is, ezen rágalmazók egyik példánya, és lapjára erőszakolom e néhány soraim, (mert ha a valót megmondjuk, akkor rendesen az imént elősorolt jeles címekkel szoktunk kíméletlenül illettetni). De komolyan célom nincs mások lealacsonyításával magamat kiemelni a köznapi lények sorából, sem pedig fondorkodni hölgytársaim ellen, s ezért nevem se tudatom, minthogy nem akarom azt tudatni, hogy ki, hanem hogy mit írt. E napokban olvasám pirult arccal Kossuth lapjában* azon olyannyira lealacsonyító vádat, mely a váci nőkre ott mondva van, és úgy hiszem, az említett cikk írójának kétségbevonhatatlan és biztos kútfőből eredő okai voltak, hogy ezen megbélyegző, szégyenítő hírt a nyilvánosság terére kellett bocsátani, és ugyanazon úton őket ismételve felszólítani kötelességük teljesítésére, kétségkívül magán felszólítások sikertelensége után. Elmém megakadt azon gondolatnál, vajon mi lehet az a nagy hivatás, mire a hölgyek felszólíttatnak, de lelkem rázkódott meg a meglepetés első pillanatában, hogy azon csekélység nem teljesítéséért e rovat, mit a női szűk korlátok között tehetünk honunkért, miért ha teljesítjük, köszönetet se fogadhatunk el, minthogy az csak minden nemesen gondolkozó hölgy lelkét sebzi, mert akkor van leginkább alkalma felfogni mi tétlenségbe van ő kárhoztatva, hogy ez mind, amit tehet ármány környezett hazájáért, s ezen úgyszólván játékszerért kell köszönetet elfogadni, mitőlünk nem kívánják, hogy viharral s az ellenekkel dacolva, szabad mellel fogjuk fel az ellen dolgait, mint férfi rokonink a harcmezőn, hanem biztos helyen, meleg szobában, mint gyermekkorunkban a