Kemény János: Baja mezőváros szerepe az 1848–1849. évi szabadságharcban 1. - Forrásközlemények 11. (Kecskemét, 2008)
DOKUMENTUMOK (1-360.; I.kötet)
3. A Városi Tanács önmaga testületéből választott összeírási működéseiben kitűnő pártszellemtől vezéreltetett, az értékek felbecsülésében önmaga választotta embereit használván fel, kik a Tanács pártján lévő német és rác elemre kedvező részrehajlással működnek a magyar rész képessége megbuktatására. A dolog ilyetén feszültségében alázattal esedezünk, minthogy a Városi Tanács a Megyei Bizottmány határozata dacára is, törvénytelenül műbe vett intézkedéseihez továbbra is makacsul ragaszkodik, hogy a törvény iránt kimutatott eme tiszteletlenség által felizgatott népkedélyek netalán vérengzéssé fajuljanak által, és a Városi Tanácsnak minden intézkedéseiben a Magyar elem elnyomására törekvő pártoskodás megszüntettessék, az egész Tisztújításnak, eleitől fogva annak utó végéig leendő pontos megtartására, ellenőrség szempontjából, megyei bizottmányi tagoknak kineveztetését kegyesen elrendeltetni, s a népnek feldúlt nyugalmát azáltal visszaadni méltóztassék. Mély tisztelettel vagyunk Tisztelt Miniszter Úrnak alázatos szolgái Decsy Károly (és még 22 társa) Eredeti irat, tisztázat. MOL H 12 BM Közösen kezelt általános iratok 1442/B./1848. - Az irat felzetén olvasható még: Hivatali rájegyzés: 1442/B. érkezett 1848. május 16. Tisztelt Szemere Bertalan Belügyminiszter Úrhoz alázatos folyamodás, melyben Baja Városa lakosai, a Városi Tanács által elkövetett tisztújítási törvénytelen intézkedései megsemmisítésére nyert megyei határozatnak a maga erejébeni fenntartása, s egyszersmind a bekövetkező Városi Tisztújításnak egész folyamára megyei bizottmányi küldöttségnek, ellenőrségképpen leendő kineveztetése elrendeltetéséért alázattal esedezik. 7. csatolmány. Mellékletek 1) Tekintetes Első Alispán Úr! Baja városa sokszámú lakosságának élőmbe terjesztett, és ide ./. alá mellékelt panaszlevelöket, úgy a városi tanácsnak ez érdemben velem közlött a), b), c) alatti okirataikat oly végre vagyon szerencsém átküldeni, hogy mivel a panaszló lakosság azt adván elő, hogy Baja városa tanácsa nem a most l-jén májusban tartatott közgyűlés alkalmával kihirdetett törvények után, mint azt a XXIII. törvénycikk 11. szakasza első sorai parancsolják, hanem a gyűlési megelőző két nappal előbb, és ezt is, azon gyülésöket, nem a város kapujára kifüggesztett rendelvény következtében tették, a gyülésöket megtartották, abban a bizottmányi elnököt megválasztva, a tisztújításhoz szükséges összeírást és más szükségeseket elrendelték; Baja városa tanácsa pedig a fentebb érintett okiratoknak általadása alkalmával az a) alatti belügyminiszteri rendelménynek Tekintetes Uraságod által megerősített azon soraihoz ragaszkodva, hogy haladéktalanul eszközöljék a kegyes rendelményt, magát igaz és pontos eljárásban képzelvén, vagyon szerencsém Tekintetes Uraságodat értesíteni, s egyszesmind megkérni, hogy mivel én magamat ezen panasz miképpi eldöntésében elhatározottan nem intézkedhettem, és a városi tanács