1956 Bács-Kiskun megyében - Forrásközlemények 10. (Kecskemét, 2006)

1956 BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN - BEVEZETŐ TANULMÁNY

karhatalom és egy, a magasabb egységtől kiküldött akciócsoport is. Az erősí­tésre azért volt szükség, mert a fővárosban az a hír járta, hogy „Baja város ha­mu alatt izzó parázs." 192 A razzia során a karhatalmisták a saját házában, vagy annak udvarán megölték Wittner Jakabot. 193 A bajai karhatalom jelentése sze­rint a karhatalmisták egymást veszélyeztetve lövöldöztek, mire többen hasra vágták magukat. Egy távolabbi karhatalmista azt hitte, hogy eltalálták őket, és lelőtte az áldozatot. 194 Több embert is őrizetbe vettek, főleg a forradalom­ban résztvevőket, illetve munkástanács-vezetőket. A városi tanács vb rendkí­vüli ülést tartott, és tiltakozó jegyzéket küldött a megyéhez és a kormányhoz. Január 25-én általános razziát tartottak Kecskeméten. A piacok, áruhá­zak, vasútállomások, középületek átkutatása során 109 embert tartóztattak le. 195 Február 2-án megismételték az ellenőrzést, ekkor főleg a vendéglőket és szórakozóhelyeket vették sorra. Február 18-án razziát tartottak a Kecskeméti Katona József Gimnáziumban. A tanárokat és a diákokat ellenőrizték, az in­ternátus vezetőjét tették felelőssé azért, mert az a hír járta, hogy többen disz­szidálni akarnak. Március 8-án az egész városra kiterjedő razziát tartottak reggel 8 és este 18 között. Ekkor 105 főt állítottak elő. Március 5-én általános ellenőrzést tartottak az iskolákban kora reggeltől 9-10 óráig. Ez kiterjedt a di­ákok holmijaira, a tantermek, tanári szobák, hálóhelyiségek, épületek átvizs­gálására. Fegyvert nem találtak. Néhány tanárt és diákot előállítottak, mert a forradalom alatt megjelent újságokat és a volt írószövetség által kiadott anyagokat találtak náluk. A razzia híre elterjedt a városban, lábra kapott a rémhír, hogy a karhatalom összeszedi a diákokat. A főtéren az Újkollégium körül tüntetés keletkezett, amit feloszlattak. Rendszeres időközönként úgynevezett bűnüldözési operatív értekezlete­ket tartottak, melyeken részt vett a párttitkár, a bíróság elnöke, az ügyészség elnöke, a rendőrség és a karhatalom vezetője. Ekkoriban a megyében 328 razzia volt, ennek során letartóztattak 3812 disszidálót, 322 szökött katonát, 197 volt rabot, 45 embercsempészt, 195 bot­rányokozót, 8 személyt gyilkossági kísérletért, 3 főt a karhatalom elleni erő­szakért, 143 főt forradalmi tevékenységért, 153 főt izgatásért, 65 főt fegyver­rejtegetésért és 622 főt „biztonsági okokból". 196 December közepén jött létre a rendőri karhatalmi egység. A rendőrség létszámát 675 fővel emelték, 48 új rendőrőrsöt létesítettek, létrehozták az „R"-csoportot és a politikai nyomozó­osztályt. Felülvizsgáltak 129 ávós tisztet, és valamennyiüket átigazolták. 1957. március 15-ig 479 embert tartóztattak le valamilyen forradalmi tevé­kenység miatt, valamint elfogtak 501 volt rabot. 197 n BKMÖL XXXV. 1.1. fond Nyilvántartások és gyűjtemények. 2777. d. 2. dosszié. A bajai városi tanács vb 1956. december 19-i rendkívüli ülésének jegyzőkönyve. (38/5/1956. jkv. Másolat.) ' 3 Gergely Ferenc: Baja, 1956. Baja, 1997. 90. és 92. p. 14 HL 1956-os gyűjtemény. 11/6. ő. e. 124-136. fólió. A Bajai Járási Karhatalom története. 15 HL 1956-os gyűjtemény 11/3. ő. e. 50-81. fólió. A Kecskeméti Karhatalom története. 16 Rendőrségi napi jelentések. Szerk.: Kajári Erzsébet. 1. 1956. október 23-december 12. Budapest. 1996.60. p. >7 Rendőrségi napi jelentések. Szerk.: Kajári Erzsébet. 1. 1956. október 23-december 12. Budapest. 1996. 61. p.

Next

/
Thumbnails
Contents