1956 Bács-Kiskun megyében - Forrásközlemények 10. (Kecskemét, 2006)

ÉLETRAJZOK

22-én beválasztották a községi tanács vb-be. A Kecskeméti Megyei Bíróság 1958. július 21-én 1 év felfüggesztett börtönre ítélte. A Legfelsőbb Bíróság 1959. február 24-én felmentette. Dobróczki Antal: 1896. július 30-án született Cserhátsurányban. Anyja neve: Babindali Katalin. Iskolai végzettsége: gimnáziumi érettségi. 1945-ben kiutasították Csehszlovákiából, ahol körjegyzőként dolgozott. Kerekegyhá­zán a községi tanácsnál földnyilvántartóként működött. 1956. október 28-án tagja lett a községi nemzeti bizottságnak. 1957. augusztus 12. és 1957. októ­ber 12. között előzetes letartóztatásban volt. A Kecskeméti Megyei Bíróság 1958. október 8-án 1 év felfüggesztett börtönre és 500 Ft vagyonelkobzásra ítélte. A Legfelsőbb Bíróság 1959. március 31-én bűncselekmény hiányában felmentette. Farkas Andor: 1920-ban született Kiskunfélegyházán. Anyja neve: Farkas Ilona. Iskolai végzettsége: 6 elemi. A Szálloda- és Vendéglátóipari Vállalat igazgatóhelyettese volt. Tagja lett a kiskunfélegyházi forradalmi bizottság vezetőségének. Nem indult ellene eljárás. Farkas László: 1929. augusztus 24-én született Baján. Anyja neve: Máthé Mária. Nyolc általánost végzett, a bajai Épületasztalos-ipari Vállalatnál dolozott asztalosként. Részt vett Baján az október 26-i tüntetésen, a hon­védségi laktanya előtt az oroszok elleni fegyveres harcra buzdított. December 6-án, amikor a város szovjet katonai parancsnoka felszólította a sztráj kólókat a munka felvételére, szidalmazta a jelen lévő járási pártbizottsági munka­társat. 1957. március 7-én tartóztatták le. A Kecskeméti Megyei Bíróság 1957. október 29-én 9 hónap börtönbüntetésre és 1 év jogvesztésre ítélte. Fekete Kálmán: 1926. november 11-én született Izsákon. Anyja neve: Farkas Teréz. Iskolai végzettsége: 2 polgári. Foglalkozása: pincér. A forradalom előtt bőr- és tejbegyűjtő volt az Izsáki Fmsz-nél. 1956. október 26-án eltávolította a kommunista jelképeket a tanácsházáról. Október 27-én a nemzeti bizottság titkára lett, egyben felügyelte a nemzetőrséget, amelynek tagja is volt. November 4-én a szovjetekkel szembeni ellenállás szüksé­gességét hangoztatta. November 6-án a szovjetek letartóztatták, néhány nap múlva azonban elengedték. 1957. június 8-án előzetes letartóztatásba helyez­ték. A Kecskeméti Megyei Bíróság 1957. december 5-én 3 év 6 hónap bör­tönre, 2000 Ft vagyonelkobzásra és 5 év jogvesztésre ítélte. A Legfelsőbb Bíróság 1958. április 29-én 1 év 2 hónapra, 500 Ft vagyonelkobzásra és 3 év jogvesztésre csökkentette a büntetését. Fekete Pál: 1939. augusztus 27-én született Kiskunfélegyházán. Anyja neve: Kállai Julianna. Iskolai végzettsége: 8 általános. A forradalom idején harma­dikos gimnazista volt a kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Gimnáziumban, is­kolai DISZ-titkár és a városi DISZ-bizottság tagja. 1956. október 26-án a gimnáziumban megszervezte a másnapi felvonulást. Az október 27-i tünteté-

Next

/
Thumbnails
Contents