1956 Bács-Kiskun megyében - Forrásközlemények 10. (Kecskemét, 2006)
DOKUMENTUMOK
idéznek elő. Több felvetett kérdésre válaszolva előadja, hogy az élelmiszer ellátás, tüzelő ellátás érdekében a munka továbbra is folyik megszakítás nélkül, így az erdőgazdaság fakitermelése szintén szükséges, amely körülmény nem sztrájktörésnek minősül. Nagy István: örömmel veszi tudomásul, hogy kizárják azokat a személyeket, akiket a dolgozók nem tartanak kívánatosnak, azonban kétségbe vonják a párt vezető szerepét most és úgy látja, hogy nem a dolgozók mellé állnak és nem a dolgozók érdekét képviselik, és a dolgozók több követeléseit nem helyeslik. Azért, hogy Baján sztrájk van, nem egyes elemek felelősek, ilyenről szó sincs, az egész Baja város dolgozó népe kívánsága, hogy sztárjk legyen. A munkás küldöttség a többség döntése alapján Baja város üzemeiben, gyáraiban, egyéb intézményeinél egyenlőre nem veszik fel a munkát, és megbízzák a Nemzeti Bizottságot, hogy a tárgyalásokat folytassák, és időközönként a munkástanácsot összehívják és beszámolnak a végzett munkáról. A Szózat eléneklése után az ülés véget ért. K. m. f. Dr. Antóny János s. k. BKMB B. 1237/1957. Nagy István és társai pere. - Hét és egynegyed oldalas, géppel írt, „Megyei Bíróság Kecskemét" feliratú körpecséttel és a jegyzőkönyvező saját kezű aláírásával hitelesített másolat. 170. Izsák Község Nemzetőrségének névsora Izsák, 1956. november 8. Az Izsáki Forradalmi Tanács. A forradalmi tanács által megválasztott népi rendőrség névsora. 1. Balogh Lajos r. hdgy. lakik: 2. Bárányi Mihály r. törm. " 3. Piros István r. őrm. 4. Poór Mihály r. szkv. " 5. PéliPál r. tiz. 6. Pulai István r. tiz. 7. Csomor György r. 8. 9. 10. Izsák Kölesei utca 8. szám Kossuth Lajos utca 9. szám n d n n M Szt.Erzsébet utca 1. szám Kossuth Lajos utca 44. szám M n n n M Atilla utca