1956 Bács-Kiskun megyében - Forrásközlemények 10. (Kecskemét, 2006)
DOKUMENTUMOK
és el van szánva arra, hogy meghal, de szabad akar lenni. Szükségesnek tartják, hogy mindenféle rémhírek ellen fel kell lépni, a bajai dolgozók nem akarnak harcot, de érdekeikből nem engednek. Bácskai Kornél: szükségesnek tartja az értekezletet tájékoztatni arról, hogy a népboltok igen szépen dolgoztak, és amit vállaltak, azt teljesítették. Nem engedték a piaci árak felemelését, amely a dolgozók rovására történt volna. Majd a szénhiányra vonatkozóan megjegyzi, hogy az üzemek nagyrészét nem tudják megindítani, mert nincs szén. A Komlói bányászok nem dolgoznak, amíg a követeléseiket nem teljesítik. Amennyiben az áramszolgáltatás megszakadna, a posztógyár és szeszgyár este 5-1 l-ig tud áramot adni. A kórház is nagy szénhiánnyal küzd. Kéri azokat az üzemeket, ahol iszap szén van, hogy adják át a kórház részére addig, amíg nem kap a város szenet. A felajánlásokat a Nemzeti Bizottságok jelentsék, ahol intézkedni fognak. A Nemzeti Bank részéről közli, hogy a fizetéseket a sztrájk alatt a vállalatok külön-külön intézik a bankkal. Pénztár szolgálat van. Olyan üzemek, és vállalatok részére is tudnak biztosítani, amelyek eddig más városból kapták a fizetést. Nyugdíjak rendezése is folyamatban van. Akiktől jogtalanul elvették a nyugdíjat, azokra vonatkozóan még intézkedni nem tudnak, az ügyészség fogja felülvizsgálni, hogy milyen okból vették fel a nyugdíját és amennyiben törvényes alapon óvást emelnek, akkor ezek részére is tudnak nyugdíjat biztosítani. A Vágóhíd Vállalat részéről a dolgozók a bérezést kifogásolják és követelik annak rendezését, mert ilyen norma mellett nem fognak dolgozni. Az Sztk részéről kijelentik, hogy a segélyek és egyéb egészségügyi szolgáltatások továbbra is történnek, és csak a legfontosabb tennivalókat végzik. Egyébként csatlakoznak ők is a posztógyárhoz. Tóth István: hozzászólásában előadja, hogy lehetséges, hogy jelenlegi felszólalását elítélik, de későbbiek folyamán igazat adnak. Megújhodott városi pártbizottság nevében beszél. A választások után, ha megbíznak bennük a dolgozók, akkor maradnak, ha nem akkor váltsák le őket és olyanokat állítsanak oda, akikben megbíznak. Kéri a dolgozókat, vegyék fel a termelő munkát és együtt építsék a szocializmust. Biztosítékot ad arról, hogy Katzné és hozzá hasonló személyek nem működhetnek, nem befolyásolják a pártot, akik kompromittáltak a dolgozók előtt. Egyetértenek azokkal a javaslatokkal, amelyek szerint az ilyen személyek eltávolítását követelik. Saját személyével kapcsolatban megemlíti, hogy 1952 óta párttag, az is marad. Azokat a személyeket, akik egyszer ide állnak, máskor lemondanak, nem igazi kommunisták. 0 nem érzi úgy magát, hogy véres hullákon keresztül kapaszkodott fel, aki ilyen, azt ki kell tenni a pártból. Véleménye szerint csak az olyan ország tud független lenni, amely gazdag. Nem nézhetjük, hogy álljanak a gyárak és az infláció fenyegessen, nem nézhetjük, hogy a munkások élelem nélkül legyenek. Aki a nép mellett van, az a termelő munka frontján állja meg a helyét. Nekünk bajai problémákkal kell foglalkozni, nem csak saját magunkra kell gondolni. Nem vállaljuk a szenvedést, amelyet a munka fel nem vétele esetleg kiváltana. Helyes a hazafias szelleme hangoztatása és ezt még jobban el kell mélyíteni, de ugyanakkor ügyelni kell arra, hogy az országot tönkre ne