1956 Bács-Kiskun megyében - Forrásközlemények 10. (Kecskemét, 2006)

DOKUMENTUMOK

vért akartak látni és nem bosszút akartak állni egyes személyeken, hanem rendet, békét és nyugalmat, az emberek megbecsülését akarták megvalósíta­ni. Történtek azonban olyan dolgok a N. B. tudta és beleegyezése nélkül, amelyek helytelenek voltak és amelyekkel a N. B. nem ért semmikor egyet. A bizottság iparkodott megakadályozni azt, hogy felelőtlen egyének a város lakosságát ne szennyezzék be. Nekünk fegyverre szükségünk nincs. A maga részéről sohasem félt és minden ténykedésében arra törekedett, hogy az em­berek szeretete és megbecsülése kísérje további munkájában is. Vasárnap óta bekövetkezett események után a szovjet parancsnokkal többször tárgyaltak emberhez méltóan, felemelt fejjel és határozottsággal. Nem tapasztalták azt, hogy ezen fellépésüket megakadályozták volna. Közli az értekezlet résztve­vőivel, hogy a szovjet parancsnok kijelentése szerint nem óhajtanak a város belső ügyeibe beleavatkozni. Azonban látja a kérdő szemeket, hogy mi lesz a jövő és aggódva fordulnak felénk. Hogy mi lesz, azt nem tudja, de egyet tud, ha a magyar nemzetet akarják elpusztítani, az nem fog sikerülni. Egy eszme, ha egészséges és az igazságot tartja szem előtt, a közösség érdekét nem sérti, s a tömegből indul ki, azt elpusztítani nem lehet. Itt Baján országos problémát megoldani nem tudunk, de hozzájárulni igen. Egy kérése van a küldöttség tagjaihoz, hogy józan ésszel tolmácsolják a dolgozók kívánságait és vélemé­nyüket, a demokrácia alapelveit figyelembe véve. A szovjet parancsnokság részéről megjelent politikai tiszt ismerteti álláspont­ját, továbbá azt, hogy milyen célból jöttek ide; így a rend helyreállítása, stb. volt a cél. Dr. Antóny János: szükségesnek tartja szovjet csapatok parancsnokát, hogy a város területén az élelmiszer ellátás, az egészségügyi ellátás és egyéb köz­szükséglet biztosítása terén a munka egy napra sem állt le. A Déry kertben történtekkel kapcsolatban megemlíti, hogy a cselekedet megtörténtéről egyál­talán nem tudtak és amikor tudomást szereztek róla, elítélték és elítélik most is. Ebben a meggyalázásban a becsületes dolgozókkal együtt közösséget nem vállalnak és így bocsánatot nem kérnek. Szükségesnek tartja leszögezni azt, hogy a dolgozók valamennyien az 1944 előtti rendszert visszaállítani nem akarják, úgy szintén a nagybirtokosok, tőkések, gyárosok uralmát. Csupán a dolgozók kívánsága, adjanak lehetőséget arra, hogy a szocializmust felépítsék sajátságos formájuk mellett. Bácskai Kornél: a N. B. tagjai felkéri a küldötteket, hogy nyugodtan, meg­fontoltan mondják el az igazságot, s azt ami valóban történt, nem pedig ami az újságokban benne van. Ismerteti hozzászólásában azt, hogy 12 éven ke­resztül igen sokan és igen sokat hazudtak. Fel kell világosítani az itt lévő szovjet parancsnokokat arról, hogy a Rákosi-, Gerő-féle klikk mit tett ebben az országban. Körülvetették magukat ezek az emberek fegyveres erőkkel és nem mertek mutatkozni a dolgozó nép között. Nem a helyes úton és nem a dolgozó nép érdekeit szem előtt tartva haladtak, nem akartak eltávozni he­lyükről, a dolgozók kívánságainak eleget téve és így erőszakkal kellett őket eltávolítani. Szükségesnek tartja megemlíteni azt is, hogy a mostani Kádár féle kormányban is vannak ilyen egyének, akik a Rákosi-Gerő-klikkben ben­ne voltak, a parasztság és munkásság követeléseit nem tartották szükséges-

Next

/
Thumbnails
Contents