1956 Bács-Kiskun megyében - Forrásközlemények 10. (Kecskemét, 2006)

DOKUMENTUMOK

A földműves-szövetkezet dolgozói titkos szavazással a következő dolgozókat választotta meg [sic!]. Cseh Zsigmond, Faragó János, Tuman Károly, Bor­bély József, Palla Lajos, Barra István, Garzó József, Gyurkovics Erzsébet. A megválasztott Forradalmi Munkás Tanács a dolgozókkal egyetértésben a következő javaslattal és kéréssel fordul a Községi Nemzeti Forradalmi Bi­zottsághoz, hogy azt az illetékesek felé továbbítani és a helyi vonatkozásra tartozó igényünket végrehajtani szíveskedjenek. 1. Csatlakozunk mind azon vállalatok és üzemek forradalmi Munkás Ta­nácsaihoz, akik azt követelik, hogy a szovjet csapatok hazánk területéről a kivonulást azonnal kezdjék meg. 2. Kérjük, hogy Nagy György volt községi párttitkárt, aki nem Kerekegy­házai lakos és aki úgy a község lakosainak és nem utolsó sorban a föld­műves-szövetkezet dolgozóinak ellensége, a község területéről záros ha­táridőn belül küldjék el a szülőföldjére. Ezen kérésünkkel a községben fennálló rendet és nyugalmat óhajtjuk biztosítani. 3. Mint kereskedelmi dolgozók kérjük, hogy fizetésünket a jelenlegihez képest úgy emeljék, hogy az az emberhez méltó életszínvonalat biztosít­sa, valamint azon munkások és dolgozók fizetésének emelését, akik csa­ládjainak életfenntartásához a létminimum sincs biztosítva. K. m. f. Forradalmi Munkás Tanács tagjai és földműves-szövetkezet dolgozói. BKMÖL XXV. 30/b. B. 1353/1957. Bogdán Miklós és társai pere. - Háromnegyed oldal terje­delmű, géppel írt, hitelesítés nélküli tisztázat. 126. Kunfehértó Község Forradalmi Bizottsága értesíti Bálint András volt vb-titkárt munkaviszonyának megszűnéséről Kunfehértó, 1956. november 1. Községi Forradalmi Bizottság Kunfehértó 257/1956. Tárgy: Értesítés a munkaviszony megszűnéséről Bálint András Kunfehértó Kunfehértó község Nemzeti Forradalmi Bizottsága megállapítja, hogy Bálint András volt vb-titkár Kunfehértó község dolgozó népének bizalmát elvesztet­te a sztálinizmus hű kiszolgálásának alkalmával és további munkájára a ta­nács apparátusában igényt nem tart.

Next

/
Thumbnails
Contents